Belföld

Este 6-kor tüntetnek a Népszabadság mellett

Megírtuk, felfüggesztették a Népszabadság terjesztését és a nol.hu sem elérhető.

Arról, hogy mi történik éppen a lap körül, itt írtunk részletesen, nemrég viszont megjelent egy esemény a Facebookon “Tüntetés a sajtószabadságért” címmel. A demonstráció este hatkor kezdődik és az Országgyűlés elé várják azokat, akik szerint – a Népszabadság újságíróhoz hasonlóan – puccs történt, illetve úgy érzik, csorbul a sajtó szabadság azzal, ha megszűnik az ellenzéki lap és elnémítják a kritikus hangokat.

Mint az esemény szervezője, a Média2.0 írja, azt hitték, 2014-ben az Origo szétverése vol a legalja – a portál írta meg ugyanis, hogy Lázár János arcpirítóan sok pénzért utazgatott.

„Azt hittük, nincs lejjebb. De ma egyszerűen elnémították az egyik utolsó ellenzéki újságot, mert meg merték írni, hogy Rogán Antal helikopterezett.”Fontos: a tüntetés civil szerveződés, nem kérünk a pártjelképekből. Nem terveznek szónokokat és színpadot sem, csak összegyűlnek.

A fejléckép az esemény oldaláról származik, egyébként a Népszabadság hétvégi (október 8-9.) címlapja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik