Belföld

A szülőket hibáztatták a hatéves kisfiút molesztáló takarító felettesei

A gyermek édesanyja szerint fontos beszélni a történtekről, mert az ilyen esetek ellen a nyilvánosság eszközével lehet a legtöbbet tenni.

Először a szülőket hibáztatták annak a takarítónak a felettesei, aki a nemi szervét mutogatta egy hatéves kisfiúnak egy hónappal ezelőtt az Allee bevásárlóközpont mosdójában – ezt az édesanya mondta el az Indexnek. Kedden jogerősen elítélték a takarítót, akiről kiderült, hogy többször elítélték, kiskorú rovására elkövetett bűncselekmény miatt is.

Az anya azt mondta, felháborítóan reagáltak a takarító felettesei. A két nő nem is kérdezett semmit, egyből az anyának támadtak, azt kérdezve, honnan veszi, hogy a gyerek igazat mond, és egyáltalán látta-e más az esetet. Sőt, kijelentették, hogy ha a szülők egyedül engedik el a gyereket vécére, ne csodálkozzanak semmin.

Nem akartam elhinni, hogy a minimálisan elvárt együttműködés és objektív vizsgálat helyett meghazudtolással és a felelősség azonnali ránk hárításával találjuk szemben magunkat

– mondta az anya. Hozzátette: később kiderült, hogy a takarító két felettese először a férjéhez ment oda, aki a gyerekeket próbálta nyugtatni, és előttük mondták el ugyanezt.

Az anya beszélt arról is, hogy jogászként fontosnak tartja, hogy a nyilvánosság előtt beszéljen a történtekről, gyermekei születése óta pedig különösen érzékenyen figyeli a családon belüli erőszakkal összefüggő, valamint a nők és gyermekek ellen elkövetett bűncselekményeket.

Ezek az esetek mindig egy kiszolgáltatott, magát megvédeni képtelen ember sérelmére történnek, amit a hallgatás és a titokban tartás leplez, és ez újabb bűncselekmények elkövetésére nyújt lehetőséget

– mondta, hozzátéve, hogy ez ellen a nyilvánosság eszközével lehet tenni.

Az ilyen elkövetőknek a nyilvánosság a halála, de rejtőzködésükben sokat segít azoknak a közönye is, akik tudomást szereznek ugyan az esetről – mert az áldozat próbál róla jelezni –, de nem hisznek neki, vagy nem veszik komolyan, és nem tesznek ellene semmit, pedig lenne rá lehetőségük.

Vagy ami még ennél is rosszabb, áldozathibáztatással reagálnak

– jelentette ki.

Azt mondta, a történteket úgy dolgozták fel a kisfiúval, hogy szuperhős-történetté formálták az eseményeket: ebben ő a bátor kis hős, akinek a segítségével el tudták kapni a bűnözőt, aki így már nem fog tudni más gyerekeket molesztálni. Ez a gyermek önbecsülésének is jót tett. Az Alleeban tapasztalt hozzáállás után örömmel vették, hogy a rendőrségen együttműködőek és segítőkészek voltak.

Az anya úgy vélte: mivel a férfit korábban már többször elítélték, legutóbb kisgyermek elleni szexuális bűncselekmény miatt, és egy korábban kiszabott felfüggesztett büntetésének próbaideje sem járt még le,

elkerülhető lett volna, hogy a bekamerázatlan mosdók területére egy pedofil bűnözőt küldjenek.

Arra a kérdésre, hogy elengedi-e ezután a gyereket egyedül vécére, az anya azt mondta, igen, az nem megoldás, hogy felnőttkoráig kísérgesse mindenhová.

Vizsgálják az esetet

Az Allee vezetése az Indexszel közölte: az áldozathibáztatás minden formáját elítéli, és elhatárolódnak a takarítócég dolgozóitól. Belső vizsgálatot indítottak, és a tőlük telhető módon mindenben segítik a családot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik