Belföld

Habony Árpád Sarkozynek ad tanácsot

habony (Array)
habony (Array)
A Fidesz keresi az európai szövetségeseit, Habony már Franciaországban és Horvátországban is osztogat tanácsokat.

A Figyelő információi szerint Habony nemzetközi politikai tanácsadó lett, az amerikai Arthur J. Finkelsteinnel közös és Lánczi Tamás által ügyvezetett londoni Danube Business Consulting Ltd. (amiről itt írtunk részletesen) legalább kettő nagy nemzetközi munkát is kapott az elmúlt egy évben.

Horvátországban, ahol gyakorlatilag folyamatos a választási üzemmód, a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) elnevezésű jobboldali keresztény párt, míg Franciaországban a visszatérésre készülő volt elnök, a republikánus (volt UMP) Nicolas Sarkozy kampányának vezető tanácsadója, mondta a lapnak több forrása is.

Megbukott

A horvátokhoz más is köti Habonyt. Szalay-Bobrovinczky Kristóf londoni nagykövettel együtt 2008 és 2010 között ő képviselte az Adriatiq Islands Group Kft. nevű, horvát hátérrel rendelkező társaságot. A HDZ – már Habonnyal is – 2015-16-ban erősödött meg újra az országban, azonban a jelenlegi erős ember, Tomislav Karamarko megbukott, aminek az is az oka volt, hogy kiderült, korábban titkosszolgálati vezető volt, másrészt felesége érintett az INA-ügyben.

Habonyról már a horvát sajtó is cikkez, a Telegram hetilap már tavaly októberben megemlítette a HDZ kampány okán.

Büszke

A francia megbízás még komolyabb, a környezete szerint erre még büszkébb Orbán nem közszereplő tanácsadója. Sarkozy már eljutott oda, hogy üzenetei nagyon hasonlóak Orbán magyar mondataihoz, elég csak a menekültkérdésre és a bevándorlókra gondolni.

A volt elnök gőzerővel készül a 2017-es kampányra. A Figyelő szerint Habonynak Orbán személyes jóváhagyására is szükség volt a francia megbízás elfogadásához, ez hónapokkal ezelőtt meg is történt.

A lap kereste a Danube Business Consulting Ltd.-t, de nem kaptak válasz. Elérték viszont Sarkozy kommunikációs tanácsadóját. Véronique Waché úgy fogalmazott, nem dolgozik a környezetükben ilyen nevű ember.

Ráadásul Orbán a 2018-as választási siker mellett még egy célt kitűzött magának: megerősödni Európában, amihez jól jönnek ezek a kapcsolatok.

Angol

Korábban arról lehetett hallani, Habony nem igazán beszél idegen nyelveket, tolmács járt vele. Ismerői szerint azonban, mivel sokat van külföldön, az utóbbi időben sokat fejlődött az angolja, gyermeke Budapesten már angol iskolába jár, ő maga pedig már szívesen megszólal nemzetközi társaságban is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik