Belföld

Az utolsó pillanatban derült ki, hogy nem kezdődhet el a tanév a kuncsorbai iskolában

A tanítónő máshol kapott állást, elvitte a saját gyermekét is, ezután már nem maradt elég diák.

Az utolsó pillanatig arra készültek, hogy rendben megkezdődik a tanév a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kuncsorbán, de végül mégis a környező települések intézményeibe kerültek a kisdiákok – írja a Szoljon.hu.

A kuncsorbai polgármester néhány hónapja még azt nyilatkozta, hogy biztosítottnak tűnik a szükséges létszám, nincs veszélyben az iskola. Az utolsó pillanatban azonban kiderült, hogy a tanítónő megpályázott és elnyert másutt egy állást, és vitte magával a saját gyermekét is.

Az igazgatónő szülői értekezletet hívott össze, ahol arra kérte a szülőket, gondolják meg, ilyen körülmények közt nem lenne-e biztosabb, ha a hat kilométerre lévő Örményesre, vagy más településre íratnák gyermekeiket. Csak egyetlen szülő döntött úgy, hogy elviszi a gyermekét, de ezzel a kritikus határ alá csökkent a létszám, így már nem működhet tovább az iskola.

Mindez nem jelenti azt, hogy kevés gyerek lenne a településen, de sokakat már eddig is a környező települések iskoláiba íratták szülei. A demográfiai folyamatok azonban azt mutatják, hogy a következő években szükség lehet a kuncsorbai iskolára, így most sem szüntették meg teljesen az intézményt, csak szüneteltetik a működtetését, és ha a feltételek adottak lesznek, jövő ősztől újraindulhat az oktatás.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik