Belföld

A déli határon nem érezték úgy, hogy számít a szavazatuk

A vártnál jóval kevesebben vettek részt a vasárnapi kvótanépszavazáson Röszkén és Ásotthalmon. Egyesek szerint azért, mert a helyiek a kérdést sem értették.

Anyukámnak fogalma sem volt, hogy miről szól az egész. Nemcsak ő, de a lányom és a barátja sem tudta megfejteni a bonyolult kérdést. Hiába magyaráztam, láttam, hogy különösebben nem érték fel ésszel, mi a lényeg

– mondta a Délmagyarnak egy Ásotthalmon élő nő.

Lele Zoltán szintén ásotthalmi, ő nem ment el szavazni. Mint fogalmazott, szerinte nem hisznek az emberek abban, hogy maguk dönthetnek saját dolgaikról.

Nem gondolom, hogy nekünk valójában van abba beleszólásunk, hogy mi történik itt a végeken. Pestre járok dolgozni, naponta utazom fel a fővárosba. Pontosan látom, hogy ott dől el minden

– fogalmazott a férfi.

Egy röszkei lakos is úgy véli, nem érezték úgy, hogy számít a szavazatuk.

Itt senkit nem érdekel semmi

– értékelt Szűcs Zoltán.

Kollégánk, Kaufmann Balázs, aki korábban több alkalommal is járt a határnál, hétfőn délelőtt a röszkei tranzitból jelentkezett be élőben, hogy megmutassa – a köztévé riogatásával ellentétben -, sokkal kevesebben vannak a kerítések mögött, mint eddig bármikor, és egy Afganisztánból menekült kisfiúval is találkozott, aki elmondta, mit gondol a vasárnap elbukott népszavazásról és Magyarországról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik