Belföld

Magyarország az EU alapítószerződéseinek módosítását javasolhatja

Tóth Norbert nemzetközi jogász a belső jogot illetően kiemelte: nem alkotmányellenes, ha az érvénytelen népszavazás eredményét figyelembe veszi a parlament.

Érvényes és eredményes népszavazás esetén az Országgyűlés kötelezettsége annak megfelelő jogot alkotni, de ha érvénytelen a népszavazás, akkor sem tiltja semmi, hogy a törvényhozás figyelembe vegye a szavazás eredményét

– emelte ki a szakember.

Vasárnapi nyilatkozatok szerint a kormány a szavazás eredményének megfelelően kezdeményezni fogja az alaptörvény módosítását. Ha ez a belső jogalkotás konfliktusba keveredik az európai közösség jogával, akkor lehet indokolt, hogy Magyarország felvesse az uniós alapító szerződések módosítását

– fűzte hozzá.

Az alapító szerződések átfogó módosítása szakmailag indokolt, annak lenne értelme – hangsúlyozta Tóth Norbert. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik