Belföld

Orbán még nem pelenkázta az unokáját, de állítja, ha ő nincs, Európa már elesett volna

A magyar miniszterelnök nem ad interjút, csak leül beszélni a kormánypárti sajtónak. Főleg akkor, amikor nagy a tét, kérdés, hogy érvényes lesz-e mondjuk egy közelgő népszavazás. Ez történt most is, a kormánypártiság mellett Habony-párti Lokálnak mondta el, hogy:

  • Még nem pelenkázta unokáját, de ha úgy alakul, nem riad vissza a feladattól,
  • Unokája érkezése óta nem változott a hozzáállása a migrációs problémához. (Igen, ez egy kérdés volt, amolyan újságírói bravúr, átvezetés a magánéleti részről arra, hogy minél többen menjenek el szavazni),
  • A terror beköltözött Európába,
  • Egy éve nem tudta, kibírja-e a rá nehezedő nyomást, amivel a menekültválság kezelése jár. „De sikerült, kibírtam, és mára megfordult a szél”, mondta.

Ezt muszáj szó szerint:

– Európában az elsők között volt, aki nemet mondott a bevándorlásra, miközben akkoriban szinte kivétel nélkül mindenki a befogadás pártján állt, sőt, a probléma valódiságát is vitatta. Hogyan csinálták?
– Hallgattunk a szívünkre. Szeretjük a hazánkat, nem tesszük ki bizonytalan kalandoknak. Ilyen egyszerű. Ha a szíved a helyén van, az eszed könnyen követi. Így hamar összeállt a fejünkben a migrációellenes cselekvési terv is.

  • Ha Orbán nem teszi a kötelességét, Európa már elesett volna, állítja.
  • A népszavazáson Magyarország és Európa jövője a tét.
  • Nem tervezi a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítását.
  • Győzelmet vár a magyar labdarúgó válogatottól október 7-én Svájc ellen.

(Lokál)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik