Belföld

Cikkben bírálta Orbán menekültpolitikáját az Európa Tanács biztosa

nils muiznieks (nils muiznieks, )
nils muiznieks (nils muiznieks, )
A magyarországi menekültpolitikát bíráló cikket közölt Nils Muiznieks, az Európa Tanács emberi jogi biztosa szerdán a The New York Times című amerikai napilap online kiadásában.  

Az írás szerzője emlékeztet a pozsonyi EU-csúcsra, amelyen kiderült, milyen nagy a megosztottság a tagországok között abban, hogy miként kell kezelni a migránsok áradatát. Nils Muiznieks szerint nem okozott meglepetést, hogy Magyarország az Európai Unió javaslatait leginkább elutasító országok egyike volt.

A magyar kormány ugyanis már korábban is hozott olyan intézkedéseket, amelyek ellentétesek az emberi jogok tiszteletben tartásának és a jogállamnak az elveivel – írta. Az emberi jogok szempontjának háttérbe szorítását azonban a cikk szerint a magyar kormány menekültpolitikája mutatja a legékesszólóbban. A szerző szerint az átfogó jogszabályi változtatások gyakorlatilag lehetetlenné tették a migránsok számára, hogy menekültstátuszt kapjanak az országban, védtelenebbé tették a menekülteket, indokolatlanul kriminalizálták a bevándorlókat és a menedékkérőket.

Az írás szerint Orbán Viktor kormánya olyan menetrendet dolgozott ki, amelyet csak “intézményesített idegengyűlöletnek” lehet minősíteni.

A cikk bírálja a magyar kormánynak azt a törekvését, hogy a migránsokat a magyar társadalomra leselkedő veszélyként állítsa be.  Az effajta befeketítő kampány nem újdonság Európában – állapítja meg a cikk, utalva az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjára, a francia Nemzeti Frontra és az olasz Északi Ligára.

Csakhogy Magyarországon maga a kormány az, amely ilyen valótlanságokat sulykol

– írja a szerző.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik