Belföld
Bemutatták a 3-as metró felújított metrószerelvényét

Homokzsákok az utasok a régi-új hármas metrón – fotók

24.hu
24.hu

2016. 09. 27. 15:11

Bemutatták az oroszoktól visszakapott szerelvényt.

Bár már régóta Budapesten van az első metrószerelvény, amelyet az egyik kivitt roncsból varázsoltak újjá Oroszországban, csak kedden mutatták be a sajtónak. Utasok helyett homokzsákokkal terhelik a járművet a próbafutás alatt, de nem csak a festés az egyetlen szembetűnő különbség a régihez képest.

Bemutatták a 3-as metró felújított metrószerelvényét
MTI

Bolla Tibor BKV-vezérigazgató azt mondta, a szerelvénnyel már az alagútban végeznek próbafutásokat, de ez a metróvonal üzemidején kívül történik. A Nemzeti Közlekedési Hatóság által is felügyelt teszt során 15 ezer kilométert kell a szerelvénynek hibamentesen lefutnia, ezután kaphatja meg a típusengedélyt. Az orosz partner vállalása szerint erre jövő januárban kerülhet sor.

Bemutatták a 3-as metró felújított metrószerelvényét
MTI

A vezérigazgató azt is elmondta, hogy a kocsikat új, energiavisszatápláló meghajtó rendszerrel szerelik fel, így alacsonyabb lehet az üzemeltetési költség, és az alagút sem fog felmelegedni. Ez nem is baj, mert az utastérbe – a jelentős többletköltség miatt – nem került klímaberendezés.

MTI
MTI
Vissza a címlapra

Kommentek

MCALLEN, TX - JUNE 22: Dozens of women and their children, many fleeing poverty and violence in Honduras, Guatamala and El Salvador, arrive at a bus station following release from Customs and Border Protection on June 22, 2018 in McAllen, Texas. Once families and individuals are released and given a court hearing date they are brought to the Catholic Charities Humanitarian Respite Center to rest, clean up, enjoy a meal and to get guidance to their next destination. Before President Donald Trump signed an executive order Wednesday that halts the practice of separating families who are seeking asylum, over 2,300 immigrant children had been separated from their parents in the zero-tolerance policy for border crossers.   Spencer Platt/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.