Belföld

Lezuhant kisrepülők: sokáig eltarthat a vizsgálat

Hosszú ideig eltarthat a vizsgálata a Gödöllő és Isaszeg között vasárnap reggel történt repülőbalesetnek - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az M1 aktuális csatornán.

Beluzsárné Belicza Andrea elmondta, hogy a helyszín nagy kiterjedése nehezíti az eljárást. Tájékoztatása szerint társszervek segítségével, szakértők bevonásával helyszíni és halottszemlét tartanak, a látási viszonyok miatt azonban még ezt sem tudják vasárnap befejezni, hétfőn folytatják majd. A helyszíni és a halottszemle után a roncsokat elszállítják, és egy hangárban vizsgálják tovább.

Beluzsárné Belicza Andrea közölte, hogy a baleset pontos körülményeit csak a vizsgálatot követően tudják majd megmondani. Egy állampolgári bejelentés szerint a két kisrepülőgép összeütközött – tette hozzá.

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, egy C-182 és egy Piper-28 típusú kisrepülőgép szenvedett baleset, négyen vesztettél életüket, a hirado.hu információi szerint egyikük egy gyerek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik