Belföld

168 milliós nyereséget termelt a fideszes Voldemort feleségének cége

Elképesz­tően sikeres cége van a Voldemort nagyúrként elhíresült fideszes képviselő, Mengyi Roland feleségének, Mengyi Ramónának – írta meg a Blikk. Az egyszemélyes Immosolutions Gazdasági Tanácsadó Kft-t 2014-ben alapították, már ebben az évben 13 milliós nyereséget hozott,  a következő évben pedig már megtizenháromszorozta a profitját. Tavaly 193 milliós nettó bevétel mellett 168 milliós eredményt produkált az alkalmazottak nélkül működő vállalkozás.

A napilap megnézte a cégbíróságra leadott papírokat, ám a hiányos kitöltés miatt az nem derült ki, hogy Mengyi Ramóna mekkora osztalékot vett ki a cégből. Az viszont kiderült, hogy

a nem éppen aktívnak tűnő vállalkozás számláján 254 millió 366 ezer forint, a házi pénztárban pedig 2,5 millió forint pihent.

További gyanús körülményekre is figyelmes lett a napilap: a cég székhelyeként bejegyzett, zöldövezeti házban semmi sem jelzi, hogy ott működne az Immosolutions Gazdasági Tanácsadó Kft., a szomszédok pedig legalább egy éve nem látták a környéken Mengyi Ramónát. A Blikk úgy tudja, hogy Mengyi Ramóna a budai vár közepén, a Dísz téren, egy klasszicista stílusú műemlékházban lakik jelenleg, alig ötven méterre a miniszterelnök reziden­ciájaként újjáépülő egykori karmelita kolostortól.

Mengyi hallgat

A lap megkereste Mengyi Rolandot, a fideszes képviselő azonban lapzártájukig nem reagált arra a kérdésre, hogy van-e szerepe abban, hogy felesége vállalkozása ilyen sikeresen működik. Ahogyan korábban megírtuk: Mengyi Roland mentelmi jogát hétfőn felfüggesztette a parlament.

Polt Péter legfőbb ügyész vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette, valamint bűnszövetségben és bűnsegédként elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt kezdeményezte a kormánypárti politikus mentelmi jogának felfüggesztését. A Voldemort-ügyről bővebben itt olvashat.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik