Belföld

Egyre többen lopnak a templomokból

templom(960x640).jpg (Array)
templom(960x640).jpg (Array)

Egyre többször intéznek támadást az egyházi ingatlanokban található értékek ellen: a rendőrség 2010-ben 122 ilyen esetet regisztrált, tavaly már 156-ot – írta rendőrségi adatokra hivatkozva a Magyar Nemzet szerdán.

Tavaly 14 millió forint értékben loptak el kegytárgyakat.

A hatóság tájékoztatása szerint ugyanakkor jelentősen javult az elkövetők elfogásának aránya: míg hat éve minden hatodik bűnözőt sikerült kézre keríteniük, tavaly már háromból egy horogra akadt.

A lap arra is kitért, hogy emelkedő tendenciát mutat a templomrongálások száma: a 2010-ben regisztrált húsz ilyen eset 2014-ig csökkenést mutatott, azóta azonban újra emelkedik a számuk és tavaly már 27 bűncselekményt rögzítettek.

A temetői lopások száma és összértéke is csökkent, ugyanakkor a rongálások száma nőtt, tavaly 257 alkalommal kellett helyszínelniük a rendőröknek. Minden második síremlék rongálója rendőrkézre kerül, ami jobb mutató, mint hat éve, amikor 40 százalékukat sikerült elfogni .

Ajánlott videó

Olvasói sztorik