Belföld

Beszervezési ügy: nagyon sok a nyitott kérdés, amire választ kell kapni

Megírtuk, sajtóhírek szerint zsarolással próbáltak beszervezni egy újságírót. A 444.hu korábban azt írta, az egyelőre meg nem nevezett újságírót 2015 decemberében keresték meg az Alkotmányvédelmi Hivataltól, és együttműködésre próbálták rávenni.

A G. néven emlegetett újságíró magánéletének egy olyan részletét vették elő, amely „nem ütközik törvénybe, egyszerűen csak magánügy”. Az AH emberei azt állították, az információt nem is ők gyűjtötték, valaki más akar ártani az újságírónak, de ők tudnak „segíteni”, ha aláír egy titkos együttműködésről szóló papírt.

A Magyar Nemzet elérte a bizottság jobbikos tagját, Mirkóczki Ádámot is.

Nagyon sok a nyitott kérdés, amire válaszokat kell kapni a bizottsági ülésen

– mondta a politikus.

Mirkóczki Ádám szerint az egyáltalán nem életszerű, hogy valakit elvileg védeni akarnak a titkosszolgálatok és ezért lényegében zsarolják. Az ellenzéki politikus elfogadhatatlannak nevezte, hogy bárkit, akár újságírót, akár egy magánembert így próbáljanak beszervezni

Molnár Zsolt, a testület elnöke megerősítette, hogy a bizottság soron következő ülésén, jövő csütörtökön napirendre tűzik az ügyet és az AH főigazgatójától, valamint a BM képviselőitől is tájékoztatást várnak.

Molnár Zsolt a közleményében azt írta: “egy magát jogállamnak nevező ország polgárait a nemzetbiztonsági szolgálatok nem kényszeríthetik együttműködésre zsarolással, a magánélet jogtalan megfigyelésével”. “Ki kell derülnie, ha valóban ilyen módszerrel akartak beszervezni akár újságírót, akár bármely más magyar állampolgárt!” – mondta a testület elnöke.

A Demokratikus Koalíció szerint, ha az eset megtörtént, akkor kijelenthető, hogy “Orbán Viktor a rendszerváltás után negyed századdal pártállami besúgóhálózat kiépítésén munkálkodik”. A DK közleménye szerint amellett, hogy ez a gyakorlat minden létező emberi és demokratikus jogot sért, nemzetbiztonsági kockázatot is jelent, hiszen egyetlen állampolgár sem fog egy olyan titkosszolgálatnak segíteni, amelyik alkalomadtán zsarolással vagy fenyegetéssel akarja ezt elérni.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik