Belföld

Rekordgyanús: négy órát késett a Railjet a Budapest-Győr szakaszon

railjet (vasút, )
railjet (vasút, )

Kedden 17:55-kor indult a Railjet a budapesti Kelenföldi pályaudvarról, de a nemzetközi vonat Komárom előtt megállt háromnegyed 7 után – írja egy olvasó beszámolója alapján a Kisalföld című lap. A vonat végül közel négyórás késéssel érkezett meg a győri állomásra, közben sem vonatpótló buszok nem érkeztek, és vizet sem kaptak az utasok.

A MÁV sajtóosztálya a Kisalföld megkeresésére azt közölte: a komáromi állomáson egy Budapest felé tartó személyvonat áramszedője letörött és megrongálódott a felsővezeték, majd kora este egy másik szerelvény áramszedője ugyanígy sérült meg. A második vezetékszakadás után már egy vágányon sem tudtak közlekedni a vonatok. Két autóbusz szállította ugyan az utasokat Almásfüzitő és Nagyszentjános között egy darabig, de a Volán később nem tudott több járművet biztosítani.

A vasúttársaság állítása szerint van vészforgatókönyvük hasonló szituációkra. A keddi esetben például a személyvonatokról átszállították az utasokat a feláras vonatokra. Ez az ő szempontjukból jó döntés, de például a komáromi indulás után a Railjet késése azért lett egyre tetemesebb, mert a vonat minden állomáson megállt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik