Belföld

Balesetet okozott, több tűzoltó megsérült a 4-esen – vádat emeltek egy nő ellen

monorierdei baleset (monorierdő, baleset, )
monorierdei baleset (monorierdő, baleset, )
Vádat emelt az ügyészség azzal a nővel szemben, aki miatt 2014 telén két tűzoltóautó borult fel a 4-es főúton. Közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt állítják bíróság elé hamarosan.
Az asszony 2014 decemberében egyik délelőtt Budapest felé tartott a 4-esen kocsijával amikor a baleset történt. Derült idő volt, az úttest száraz, a forgalom pedig közepesen erős a vádirat szerint. A tűzoltók szirénázva tartottak Monorierdő felé egymás mögött két autóval, az első járműben hat tűzoltó utazott, a másikban pedig kettő. A vádlott előtt lévő autós lassított és lehúzódott, ám a nő – az szemből érkező tűzoltók és a záróvonal ellenére – megelőzte az előtte lévő, éppen félreálló kocsit, majd nekiütközött az első tűzoltóautónak, amely irányíthatatlanná vált, szalagkorlátnak csapódott, felborult és egy ház kertjében állt meg. Eközben nekicsapódott egy kocsinak és a másik tűzoltóautónak is. Utóbbi jármű szintén felborult és a szalagkorláton fennakadva állt meg, illetve karambolozott két kocsival.
A két tűzoltó járművet és négy autót érintő balesetben heten, köztük hat tűzoltó sérült meg. A sérültek közül ketten súlyos állapotban kerültek kórházba – emlékeztetett a Pest Megyei Főügyészség kedden.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik