Belföld

A pluszforrás csökkentheti a háziorvosi terhelést

Az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke szerint a több mint 4 milliárd forintos kormányzati forrásátcsoportosítás révén több központi ügyeletet lehet majd létrehozni, ami csökkentheti a háziorvosok terhelését, és így a praxis tulajdonosa eldöntheti, akar-e dolgozni szabad- és ünnepnapokon.

Selmeczi Kamill a Magyar Nemzet hétfői számában megjelent cikkben kiemelte: komoly probléma, hogy a szervezett ügyeleti rendszerek – melyek során nemcsak az adott praxis orvosai osztják be az ügyeletet, hanem máshonnan is érkeznek orvosok – önkormányzati hozzájárulás nélkül, pusztán az Országos Egészségbiztosítási Pénztár forrásaiból nem fenntarthatók.

Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke is úgy vélekedett, hogy a jobb finanszírozás javíthat a háziorvosi ellátás helyzetén. Ezzel együtt viszont felhívta a figyelmet a szakemberhiányra, és az orvosok megfelelő fizetésének fontosságára. Azt mondta: a “jobb helyeken is” maximum 2-3 ezer forintos órabérért dolgoznak az orvosok. Kiemelte továbbá, hogy a házi-gyermekorvosok esetében még nehezebb megoldani az ügyeletet, hiszen jóval kevesebben vannak, mint a felnőtt ellátásra szakosodott kollégák.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik