Belföld

Mentőautó gázolt el egy siketnéma férfit

Nem sokon múlt, hogy nem történt tragédia néhány napja a Hungária és a Kerepesi út találkozásánál – írja a Blikk. A mentőautó épp egy súlyos esethez sietett a villamossínen szirénázva, majd megelőzte a villamost, amikor a takarásból kilépett egy idős, siketnéma bácsi, a mentő pedig már nem tudott megállni.

Egy szemtanú szerint a mentősökön látszott, hogy nagyon idegesek. Később megérkezett egy másik mentőkocsi, abban szállították el a megsérült férfit. A szemtanú úgy látta, a bácsi koponyája sérült meg leginkább.

A Blikk információi szerint a mentőt vezető férfi már régóta az OMSZ dolgozója, így megbízható sofőrnek számít. Azt mondják, nagyon megviselte az eset. A lap által megkérdezett mentősök mind azt mondják, nagyon ritka, hogy ilyesmi előforduljon, de sehogy sem lehet megelőzni, mivel a mentősök a szirénán kívül mással nem tudnak jelezni.

Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője azt nyilatkozta, hogy a gépkocsivezető lélekjelenlétének köszönhető, hogy a mentőautót sikerült időben lefékezni, így a gyalogos enyhébb sérüléseket szerzett.

A lap információi szerint a megsérült férfit az Országos Baleseti Intézet intenzív osztályára szállították.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik