Belföld

Több mint száz távoli bolygót fedeztek fel

Több mint száz távoli bolygó felfedezését jelentette be hétfőn egy nemzetközi kutatócsoport.

A NASA Kepler-teleszkópjának K2-missziója első évében gyűjtött adatok segítéségével összesen 197 lehetséges bolygót figyeltek meg és 104, Naprendszerünkön kívüli csillag körül keringő bolygó létét igazolták.

Az egyik legérdekesebb bolygócsoport egy négy, feltehetően sziklás bolygóból álló rendszer, és a planéták hasonlíthatnak a Földre

– áll a kutatócsoportnak az Astrophysical Journal Supplement Series című online szaklapban bemutatott jelentésében.

A négy bolygó, melyek átmérője 20-50 százalékkal nagyobb a Földénél, a K2-72 nevű, M-színképosztályú vörös törpe körül kering. Csillaguk 181 fényévnyire található a Vízöntő csillagkép irányában. Körülbelül feleakkora, mint a Nap, és kevésbé fényes. A bolygók 2,5-24 nap közötti idő alatt kerülik meg csillagukat, kettőt közülük a Földhöz hasonló mértékű fény éri.

Szűk röppályájuk ellenére sem kizárható, hogy létezik élet a bolygókon, melyek egy ilyen csillag körül keringenek

– mondta a tanulmány vezető szerzője, Ian Crossfield, a Tucsonban lévő Arizonai Egyetem csillagászati laboratóriumának munkatársa.

A szakértők a Kepler űrteleszkóp és a Földről dolgozó teleszkópok adatainak kombinálásával határozták meg az új bolygókat. A Kepler és K2 missziója úgy fedezte fel az új bolygókat, hogy megfigyelték az adott csillag fényében mérhető halvány ingadozásokat, melyeket egy előtte elhaladó bolygó okoz.

A 2009-ben útnak indított Kepler a NASA első missziója, amelynek célja a nagy valószínűséggel lakható, Földhöz hasonló méretű bolygók felfedezése. A Kepler első bevetése, melynek során az északi félteke egének egy részét vizsgálta csak, 2013-ban ért véget, majd egy meghibásodás kijavítása után kezdődött a K2-misszió, amely során az égbolt nagyobb területét figyeli meg, és képes a hűvösebb, kisebb, vörösbolygó-típusú csillagok nagyobb hányadát megvizsgálni. Mivel az ilyen csillagok a Naphoz hasonlóknál sokkal gyakoribbak a Tejútrendszerben, a közeli csillagok nagy valószínűséggel vörös törpék lesznek.

Elemzésünk szerint a K2-misszó végére megduplázhatjuk vagy megtriplázhatjuk a közeli és fényes csillagok között keringő, viszonylag kicsi bolygók számát

– mondta Crossfield.

(mti)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik