Belföld

Heisler: a magyarországi zsidók biztonságban élnek

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke, a Zsidó Világkongresszus (ZSVK) alelnöke levélben fogalmazta meg aggályait a nemzetközi szervezet vezetése felé az Observerben megjelent WJC elnöki interjúval kapcsolatban.

Heisler András levelében úgy fogalmazott, hogy vélhetően újságírói manipuláció vagy téves tanácsadói információk alapján lehetett a magyarországi zsidóság helyzetére vonatkozóan nem valós megállapításokat tenni. Heisler levelében hangsúlyozta, a magyar kormány és a zsidó szervezetek között jelenleg konstruktív együttműködés folyik. Európa egyik legnagyobb zsidó közösségeként a magyarországi zsidók biztonságban élnek hazájukban.

Az ügy előzménye, hogy a Zsidó Világkongresszus elnöke, Ron Lauder az Observernek azt mondta:

Magyarország Európa legantiszemitább országa. 

Az elnök jelezte, emlékezetpolitikai kérdésekben a hazai zsidó szervezetek és a Kormányzat között vannak nézeteltérések. A Mazsihisz következetes álláspontot képvisel, folyamatosan van lehetősége azokat a kormány képviselőivel megvitatni.

A Mazsihisz elnöke arra kérte a nemzetközi zsidó szervezet vezetését, hogy a magyarországi zsidósággal és az antiszemitizmussal kapcsolatos hiteles információkért mindig közvetlenül a Mazsihisz-hez forduljanak, s egyben felajánlotta a Zsidó Világkongresszus vezetése felé szervezetének további együttműködését a világ zsidósága érdekében végzett rendkívül fontos munkához.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik