Belföld

“Csak egy kicsit beb*sztak” – mondták a Sound fellépői az ájult lányokra

Egyre tisztább a kép, mi is történhetett valójában a Balaton Soundon fellépő DVBBS öltözőjében, ahol több fiatal lányra ájultan találtak rá.

A kanadai sztárduó menedzsere és magyar kísérőjük a koncert vége felé lányokat toborzott a backstage-be. Tíz embert választottak ki a jelentkezők közül, de hármukat visszaküldték, mert nem múltak el 18 évesek – írja a HVG.

A lap értesülései szerint a korábban megjelentekkel ellentétben tehát nem hat, hanem hét lány engedtek be, és közös szelfit is készítettek a zenészekkel. A fotót a rendőrség birtokba vette.

Ezután négy lány elhagyta az öltözőt, majd a zenekar tagjai embert állítottak a bejárathoz, aki senkit, még a fesztivál biztonsági főnökét sem engedte be.

Nem sokkal később a fellépők távoztak az öltözőből, utána találtak rá a lányokra, akik állítólag ugyan nem voltak eszméletlenek, de nagyon rosszul érezték magukat.

A DVBBS testvérpárjának olyan sietős lett hirtelen a dolog, hogy rendelkezésükre álló kisbusz helyett taxival indultak a ferihegyi reptérre magángépükhöz. Út közben a szervezők felhívták őket, de a lányok állapotára csak annyit feleltek:

Áh, csak egy kicsit beb*sztak.

A rendőrség a repülőtéren kapta el a lemezlovasokat, akiket fogdába küldtek, míg átkutatták cuccaikat. Később bilincsben Siófokra szállították őket, a kihallgatás után pedig szabadon folytathatták útjukat.

A hvg.hu információi szerint a takarítók egy használt óvszert is találtak egy pohárban, de mivel fogalmuk sem volt, hogy bűnjel lehet, így az a kukában landolt. A rendőrség ugyanakkor hétfői közleményében arról számolt be, szexuális erőszak gyanúja nem merült fel.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik