Belföld

Burány pert nyert Matolcsyék ellen

Az ítélet jogerős.

Az MSZP frakcióvezető-helyettese közölte, az MNB-nek azokat tájékoztatókat is nyilvánosságra kell hoznia, amelyek a felügyelőbizottságnak készültek az ingatlanvásárlásokról. A Fővárosi Ítélőtábla szóban hirdette ki jogerős ítéletét, annak a jegybank 15 napon belül köteles eleget tenni.

Burány Sándor azt mondta, az általa korábban kiperelt iratokból az állapítható meg, hogy az ingatlanvásárlásoknál az értékbecslések zömét egyetlen cég intézte, lényegesen magasabb áron, mint ahogy az első ajánlatában szerepelt. Szerinte az értékbecslések hitelességét megkérdőjelezi, hogy azok negyede nem saját munka, hanem internetről levett, forrásmegjelölés nélküli idézet.

Kitért arra, hogy az Eiffel Palace esetében – Trócsányi László ügyvédi irodájának bevonásával – egy nemzetközi hírű cég készítette el az értékbecslést, de az az MNB szempontjai alapján készült. Nem az volt a cél, hogy a jegybank működéséhez a legolcsóbban vásároljon közpénzből irodaházat, hanem az, minél nagyobb befektetési értéknek feleljen meg az ingatlan.

Az ellenzéki képviselő szerint a monetáris tanács – egyik tagja lemondása miatt – a testület működése törvénytelenné vált. A törvény szerint ugyanis a tanácsban a belső tagok, vagyis a jegybankelnök és az alelnökök száma nem érheti el a külső tagok számát, most viszont egyformán négy belső és négy külső tagja van a tanácsnak.

A monetáris tanács semmilyen döntést nem hozhat, amíg a törvényesség helyre nem áll – tette hozzá. Emlékeztetett arra, hogy Matolcsy György jegybankelnök már kezdeményezte a tag mihamarabbi pótlását. Ennél sokkal egyszerűbben helyre lehetne állítani a nemzeti bank és a monetáris tanács törvényes működését: Matolcsy György lemondásával – közölte.

Bártfai-Mager Andrea, az MNB monetáris tanácsának Országgyűlés által választott tagja július 6-i hatállyal lemondott, mert őt nevezték ki a postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztosnak.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik