Belföld

Kitolta az Emmi a határidőt, amin belül bedhatják az iskolaigazgatók a vagyonnyilatkozatukat

Reagált az Emmi arra, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ bekérette az iskolaigazgatók és helyetteseik vagyonnyilatkozatát. Ezt írták:

A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben a vagyonnyilatkozat-tétel törvényi kötelezettség nem szabadon választható, ezért az állami intézményfenntartó visszautasít minden olyan állítást, amely szerint bárkinek jogellenesen a „zsebében akarna turkálni”. A vonatkozó jogszabályok értelmében nemcsak annak kell kitöltenie, aki önállóan gazdálkodik közpénzzel, hanem annak is, aki javaslatot tehet a gazdálkodással kapcsolatban. A KLIK Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 44/2015. (IX.10.) EMMI utasítás 2. függelékének II. fejezete tartalmazza a vagyonnyilatkozat-tételre kötelezett közalkalmazotti munkakörök jegyzékét.

 

Eszerint a köznevelési intézmény esetében a köznevelési intézmény vezetője és helyettese köteles vagyonnyilatkozatot tenni. Hasonló a helyzet a felsőoktatási intézményekben is, ahol az egyetemi tanszékvezetők is rendelkeznek ilyen kötelezettséggel.

 

Mivel a vonatkozó törvény előírja, hogy az érintetteket a vagyonnyilatkozat –tétel esedékessége előtt 30 nappal erről tájékoztatni kell, ezért az állami intézményfenntartó az intézményvezetők és helyettesek esetében augusztus végéig meghosszabbította a vagyonnyilatkozat benyújtásának határidejét, vagyis a június 30-i határidő elmulasztása nem jogvesztő.

 

A vagyonnyilatkozatot a munkáltató őrzi zárt borítékban, és nem nyilvános. Abban az esetben bontható fel, ha erre a fenntartót valamilyen jogszabály vagy bírósági eljárás kötelezi.

Ebből különösen a határidő a fontos, mert sokan arra panaszkodtak, hogy az Intézményfenntartó mindent tegnapra kér, nincs idejük kitölteni a vagyonnyilatkozatokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik