Élő Belföld

Lázár: L. Simonnak mennie kell

A miniszter szerint perverz dolog, hogy most pénteken nem kell dolgozniuk a köztisztviselőknek.

Farkasnak el kell mennie a meghallgatásra

Lázár nem tudja, hogy Farkas Flórián miért nem jelent meg az EU csalás elleni hivatalának érintetti meghallgatásán, de meg fogja kérdezni tőle. Nyomatékkal kéri a miniszteri biztost, hogy jelenjen meg, ha tiszta a lelkiismerete, akkor ezt meg kell tennie – jelentette ki.

Jövő héten dönthetnek a nagyberuházásokról

A Széchenyi könyvtár megmarad a Várban, a raktárai kiköltöznek – mondta Lázár. A nagyberuházásokról még nem döntöttek, a fővárosi fejlesztések megtárgyalásánál ragaszkodnak Tarlós István jelenlétéhez. Július 5-én szeretné, ha megszületnének a döntések.

Tarlós rosszul tudja

6-8 olyan buszgyártó van, akik 1000-1200 buszt képesek egy évben Magyarországon gyártani, Tarlós rosszul tudja, hogy nincsenek magyar gyártók – mondta Lázár.

Lázár a padon

Habony Árpád helikopterezése kapcsán azt mondta Lázár, hogy ő már a hokedlin is szédül. Veszelyezteteskontenttal mikroblogger mutatott rá, hogy az ilyen pillanatok akkor kifejezetten nehezek lehettek a miniszter számára:

MTI
MTI

Mindent eladunk

A Magyar Nemzeti Kereskedőház vastag megbízásokat ad egyebek mellett a magát biztonságpolitikai szakértőnek képzelő Nógrádi Györgynek, Matolcsy György rokonának és Lengyel Zoltán volt fideszes képviselőnek. Lázár azt mondta, erről nem tud, de utánanéz, majd hozzátette: „ilyen illusztris névsor, mindent eladunk”.

Habony Árpád hongkongi helikopterezéséről azt mondta, egy nagylelkű barát hívhatta meg, a miniszterelnöki tanácsadónak a letelepedési kötvényekkel kapcsolatban nem volt döntéshozatali joga.

Nem üdültetik többé a kormánytagokat

Lázár reméli, hogy eladnak minden kormányüdülőt. Azt nem tudja, hogy a lovasberényit L. Simon László cége vette-e meg. A balatonőszödi kormányüdülőt nem adják el, ott az Erzsébet-program keretében gyermekeket üdültetnek. Megszűnt az az állami jog, hogy üdültessék a kormánytagokat. Amit nem tudnak eladni, ott gyermekeket, vagy rászoruló nyugdíjasokat kell nyaraltatni.

Lázár szerény véleménye

Ha Magyarországon szavaznának az EU-ból való kilépésről, Lázár vagy nem menne el, vagy a kilépés mellett döntene. Nem Európából szeretne kilépni, európainak gondolja magát, de úgy véli, az EU nem alkalmas arra, hogy Európa érdekeit védje és megjelenítse. 2004-ben a belépés mellett tette le a voksát, és nagyon csalódott.

Szakálynak kell viselni a felelősséget

„Hol van abban a törvényben az a szó, hogy zsidó?” – kérdezi Lázár a numerus claususról. A kormányinfót nem 1920-as törvények értelmezésére szánják – jelentette ki a miniszter. Szerinte sérthetik Szakály kijelentései a zsidóságot, de ezért a történésznek kell viselnie a felelősséget, nem a kormánynak.

Lázár nem rakja ki a Veritas igazgatóját

Arra a kérdésre, hogy a numerus clausus jogfosztó vagy jogkorlátozó volt-e, Lázár azt mondta, a kormánynak nem kell állást foglalnia történelmi kérdésekben. Amit Szakály Sándor mondott, az nem esik egybe a történészek közötti konszenzussal, ez a Veritas intézet vezetőjének egyéni történészi állásfoglalása, ami erősen vitatható, de a kormány ebben nem foglal állást. Lázár nem tervezi, hogy emiatt Szakály felmentését kezdeményezze, a főigazgatói munkájával maximálisan elégedett. Ha egy tudományos meggyőződés sérti egy közösség érdekét, akkor érvényesíthetik jogaik védelmét, de ezt nem a kormánynál kell kezdeményezni – jelentette ki Lázár.

Nincsenek surranópályák

A V4-ek és az EU-ban maradó huszonhetek közösen tárgyalnak Nagy-Britanniával a kiválás feltételeiről és az új megállapodásokról, nem lesznek különutas megállapodások – mondta Lázár, aki ezzel cáfolta, hogy a kormány gazdasági kedvezményeket adna a Brexit után a briteknek.

Némethné és Lázár vállalja a felelősséget

Lázár nem elégedett a vári beruházás és a műemlékvédelem ügyével, kevesli az eredményeket, ezért váltja le L. Simont. Az még nem dőlt el, hol folytatja. Némethné távozása nem gyors vagy váratlan esemény, hiszen eléri a nyugdíjkorhatárt.

A Postánál három ügyben zajlik nyomozás a Spéder-botránnyal összefüggésben. Némethné és Lázár János is vállalja a felelősséget mindegyik ügyben – szögezte le a miniszter. A belügyminisztertől azt kéri, minden vizsgálatot folytassanak le, rendeljék el a nyomozásokat a névtelen feljelentések kapcsán is. Véletlenül sem szeretné, ha néhány hónap múlva félbeszakadnának ezek a vizsgálatok.

Majd Áder eldönti

A köztársasági elnök szuverén joga eldönteni, hogy mikor írja ki a kvótanépszavazást. Tanácsot adni neki, befolyásolni nem lehet. Szeptembertől indulhat a kampány, szeptember végén, október elején vonulhatunk az urnákhoz.

Ez még belefért

Szerencsére L. Simon László még távozása előtt részt vehetett a magyar őshonos fajtájú kutyák bronzszobrainak avatásán.

MTI
MTI

A balhézó briteknek mindegy, hogy kelet-európai vagy pakisztáni

A magyar kormány súlyos kockázatot lát a bevándorlásban, amit a miniszter szerint a Brexit bizonyít. Úgy látja, hogy a britek amellett döntöttek, hogy ne Brüsszelből mondják meg nekik, ki éljen Londonban. Azt viszont ellentétesnek nevezte az EU eszméjével és alapgondolatával, hogy Nagy-Britanniában ott dolgozó lengyeleket, magyarokat vegzálnak a népszavazás óta. De egy brit választó nem tesz különbséget a kelet-európai vagy pakisztáni bevándorló között – vélekedett. A kormány kutya kötelessége, hogy minden polgárának érdekeit védje, aki Nagy-Britanniában dolgozik.

L. Simonnak mennie kell

Lázár összegzi a Miniszterelnökség tevékenységét, azt mondta, az eddigieknek személyi következményei is lesznek. Dicséreteket oszt a miniszterhelyettesnek és az államtitkároknak. L. Simon László munkájával a legnagyobb személyes barátság ellenére sincs megelégedve, neki mennie kell majd.

Perverz munkaszünet

Lázár furcsállja, hogy munkaszünettel jutalmazzák a köztisztviselőket a köztisztviselők napján. Szerinte ez perverz, de még a szocialisták foglalták törvénybe, és a miniszter sem tud ezen változtatni.

Jöhetnek a magyar buszok

Július 5-ig megjelenik az a kormányhatározat, amely lehetővé teszi a fővárosnak, hogy „a magyar ipar előtt megnyissa a fővárosi tömegközlekedés kapuit”, vagyis biztosítják a forrásokat ahhoz, hogy lengyel buszok vásárlása helyett szolgáltatásvásárlással pótolják a felújítás alatt a 3-as metrót. A pótlás így magyar buszokkal valósulhat meg.

Száz bringautat, ezeret

Rosszul áll a kerékpárút-építési program. 2013 óta ezer kilométer bicikliút épült a fő közlekedési útvonalak mellett vagy belterületen. A kormány szeretne segíteni a szabadidő kulturált eltöltésében, kijelöltek turisztikai célterületeket. A területre kinevezett kormánybiztos új fejlesztési tervvel áll elő, turistaházak, vízitúra-útvonalak, kerékpártúra-útvonalak épülnek. Az eddig megépült kerékpárutakat nem turizmusra használják, most ezt a felhasználást is szeretnék bővíteni.

Béremelés az egészségügyben

Kiegészítő egészségügyi béremelést fogadott el a kormány, ez 14 milliárd forintot jelent 2016-ban. Háziorvosok, védőnők, állami fogorvosok, iskolaorvosok bérét érinti az emelés. Egy háziorvosi praxis havonta 130 ezret, a védőnők 35 ezret kapnak.

Nem lesz több gázáre... földárverés

Meg fog valósulni a szocialisták követelése, hogy állítsák le a földárveréseket – viccelődött Lázár. A harmadik kör után ugyanis amúgy sem terveztek újabb aukciót, törvényben is hajlandóak ezt rögzíteni.

Lázár szerint szelektív a tiltakozás

Lázár szerint „szelektív” a tiltakozás, mert a vidámpark területén épülő mélygarázs, és a biodóm építése ellen senki nem tüntet. A miniszter azt kéri, hogy saját és a munkások testi épségét ne veszélyeztesse senki a tiltakozás kapcsán.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik