Belföld

Feljelentették a Ligetvédőket

A Városliget Zrt. feljelentette a rendőrségen a Ligetvédőket, mivel múlt héten elfoglalták a Magyar Zene Háza helyén még álló, volt Hungexpo-irodák egyikét – tudta meg a Magyar Idők. A korábban művészeti iskolaként is működő úgynevezett sárga házat minden korábbi híreszteléssel szemben zárva tartotta a terület előkészítésével megbízott cég, oda csak illetéktelenül hatolhattak be az aktivisták.

A lap értesülései szerint a rendőrség a helyszínen még nem intézkedett. Az egykori Kertem nevű szórakozóhelynél már 100 napja táboroznak a Ligetvédők, szeretnék megakadályozni, hogy fákat vágjanak ki a Zene Háza építésének előkészítéséhez. A Városliget Zrt. tájékoztatása szerint a Zene kertje nevű rendezvénysorozathoz az áramellátást csak illegális vagy kevésbé környezettudatos módon oldhatták meg a szervezők. A bontási területen a közműveket kikötötték, a benzines aggregátor pedig zajos, használata nem környezetkímélő.

Még idén nyáron elkezdődhet a bontás

A Ligetvédők egy csoportja kedden elfoglalta a Közlekedési Múzeum melletti területet, akadályozva az épület melletti ipari műemlékek elszállítását, szerdán pedig a tetőn lévő An–2-es repülőgép leemelését késleltették. Az aktivisták szerint nincs engedélyezett terv a múzeum rekonstrukciójára és a felszín alatti bővítésére.

Vitézy Dávid, a Közlekedési Múzeum igazgatója a lapnak azt mondta: a múzeum megújult épülete kisebb helyet foglal majd el, mint a mai, a műtárgyak átszállításához az engedélyek rendelkezésre állnak. A rekonstrukció munkái ütemterv szerint haladnak, még idén nyáron megkezdődik az épület bontása, melyet megelőz a néhány, még az épület mellett és benne maradt, raktárba kerülő műtárgy elszállítása – jelentette ki Vitézy Dávid.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik