Belföld

Rókalyukban gubbasztott az embercsempész, hogy ne találják meg a rendőrök

A zalai rendőrök Murarátka belterületén akartak ellenőrizni 2016. június 13-án 3 óra 45 perckor egy bolgár rendszámú Citroen C8 mikrobuszt, melynek sofőrje továbbhajtott. Ezután a gépkocsi Tormaföldén, egy kanyarban kisodródott, majd egy beton támfalnak ütközött, végül a szemközti domboldalba csapódott.

A balesetet követően a buszban utazó emberek futva menekültek el a helyszínről.

A rendőrök elindultak megkeresni a menekülőket és rövid időn belül az árokba, illetve egy vadászles tövébe bújva elfogtak hat afgán férfit, valamint a jármű albán sofőrjét, aki egy rókalyukban rejtőzött el a rendőrök elől.

A késő délelőtti órákban a zalai nyomozók Tornyiszentmiklós közelében fogták el a még menekülő három afgán utast, akik közül egy ember súlyos, egy pedig könnyű sérülést szenvedett a baleset következtében.

Az utasok a schengeni tagállamokba történő beutazáshoz és tartózkodáshoz szükséges okmányokkal nem rendelkeztek, ezért őket a Letenyei Idegenrendészeti Meghallgatóba vitték és idegenrendészeti eljárást indítottak velük szemben.

A menekültügyi eljárás alatt állók elmondták, hogy a sofőr anyagi ellenszolgáltatás ellenében akarta őket Olaszországba vinni.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vétele mellett – folytat nyomozást a 31 éves albán sofőrrel szemben, írja a police.hu.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik