Belföld

Demján dupla büntetést adna az olimpiával kapcsolatos pénzügyi csalásokért

Az olimpiai pályázatról szóló konferencián mindenki egyetértett abban, hogy a budapesti rendezés felgyorsítaná a főváros és az ország fejlődését.

Az olimpia és a paralimpia rendezése a garancia a budapesti városfejlesztési tervek megvalósítására – ezt mondta Fürjes Balázs, a budapesti olimpiai pályázat kormányzati felelőse egy hétfői szakmai konferencián, amelyen városfejlesztési szempontból tekintették át a világrendezvény hatásait.

A fejlesztéseket időben elő kell készíteni, rendes, tiszta versenyben kell kiválasztani a kivitelezőket, akiknek meg kell hagyni a megfelelő időt a munka befejezésére, így ugyanis elég lehet a rendelkezésre álló hét év – jelentette ki Fürjes. Szerinte a főváros és Magyarország képes megrendezni az olimpiát. Erre két érvet hozott fel: az egyik, hogy úgy véli, az ország fejlődési pályája az olimpiától függetlenül is alkalmassá teszi Budapestet a rendezésre, a másik, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által elfogadott Agenda 2020 reformprogram épp a Budapest méretű városoknak teremt valós esélyt a játékok megrendezésére.

Fürjes azt mondta, 7+1 kihívás vár a fővárosra városfejlesztési szempontból. Az első három helyen a közlekedést említette, emellett a Duna partjainak kihasználatlanságát, a több zöldövezetet, a rozsdaövezetek újjászületését, a lakásállomány és lakhatás kérdését, az akadálymentesítést, valamint azt, hogy „Budapest nemzetközileg többre hivatott a mostani pozíciójánál”. A városfejlesztési intézkedések között szót ejtett az új Duna-híd megépítéséről, a gyalogos- és kerékpáros közlekedés – autóforgalom akadályozása nélküli – fejlesztéséről, a csepeli HÉV elöregedési problémájának hosszú távú megoldásáról, a Liszt Ferenc repülőtérre vezető gyorsforgalmi út felújításáról, valamint az M1-M7 kivezető szakaszának három-három sávossá alakításáról.

A kormányzati felelős úgy fogalmazott: a világ kedvére, de magunk miatt akarjuk megrendezni az olimpiát, amely 25 évvel gyorsítaná fel a főváros fejlesztését, és olyan hosszú távú város- és országfejlesztési irányt jelölne ki, amelynek köszönhetően Magyarország és Budapest felzárkózhatna a világ legversenyképesebb régiói mellé.

Tarlós István is felszólalt a konferencián. Azt mondta, nagy öröm számára a budapesti olimpia gondolata, mert a város ezzel „rákényszerül” az infrastrukturális beruházásokra, amelyekre egyébként is szükség lenne. „Az olimpia az állami költségvetésnek többletbevételt hozhat, növelné a GDP-t, a turizmust, az ország és a főváros versenyképességét, nem utolsósorban erősítené Budapest és Magyarország ismertségét és jó hírnevét” – jelentette ki a főpolgármester.

Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke azt mondta, „ahhoz, hogy Magyarország ne száz év múlva érje utol Ausztriát, kellenek olyan gyorsító folyamatok, mint például az olimpiai és paralimpiai pályázat és esetleges rendezés, amely feltenné a világtérképre Magyarországot”. Szerinte „be kell hozni a kor építészetét, Budapestnek pedig esélye van arra, hogy Európa egyik szórakoztató központjává váljon”.

Demján úgy véli: a budapesti fejlesztésekre azért is szükség van, mert ha ezek nem készülnek el, akkor Magyarország sem fejlődik. Véleménye szerint a korrupció leghalványabb gyanúja sem lengheti körül a pályázatot és a rendezést, s javasolja: kétszeres büntetés járjon az olimpiával kapcsolatos pénzügyi visszaélésért. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik