Belföld

Világgazdaság: eddig ötszáz közmunkás elhelyezkedését támogatta a hárommilliárdos program

A minisztérium szerint már ennek a dupláján is túl vannak.

Mindössze ötszáz közmunkás elhelyezkedését tudta támogatni április végéig az a február elején indult, 3 milliárdos keretösszegű program, amellyel a nyílt munkaerőpiacra szeretnék visszaterelni a közfoglalkoztatottakat – írja a Világgazdaság. Mindezt Cseresnyés Péter államtitkár ismerte el egy konferencián. A program lényege egyébként az, hogy ha egy közmunkás piaci állást talál, akkor havonta felveheti azt a pénzt is, ami még járna neki a hátralévő közfoglalkoztatotti időszakban.

A közfoglalkoztatás aránytalan túldimenzionálásával a kormány rövid távon, a statisztikákban látványos foglalkoztatásbővülést ért el, de nincs szakmailag jól felépített program, amely támogatná a közmunkások visszatérését a munkaerőpiacra – állt a lapban.

A Nemzetgazdasági Minisztérium arról tájékoztatott a cikk megjelenése után, hogy a “Közfoglalkoztatásból a versenyszférába” program segítségével már közel 1100-an helyezkedtek el, számuk pedig hétről hétre fokozatosan emelkedik. Azzal számolnak, hogy több ezer közfoglalkoztatott helyezkedhet el a juttatásnak köszönhetően a nyílt munkaerőpiacon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik