Belföld

Hónapokig félrekezelték a rákbeteg nagycsaládos édesanyát

A Bors hétfői lapszámában írta meg annak a háromgyerekes édesanyának a történetét, ekinek kálváriájára elsőként a Soha többé éhező magyar gyerekeket nevű Facebook-csoport hívta fel a figyelmet. A pénztárosként dolgozó Nóra három gyereket nevel, panaszai tavaly szeptemberben kezdődtek. Folyamatosan fájt a háta, az orvosok tüdő-, majd mellhártyagyulladással kezelték.

Januárban aztán besárgultam. Leállt a májam, a vesém és az epém is. Ekkor azt mondták, hogy hasnyálmirigy-gyulladás. Csak Budapesten derült ki, hogy hasnyálmirigyrákom van

-mondta el a lapnak az édesanya, akit ekkor már négy hónapja félrekezeltek. Nórát először biztatták az orvosok, azt mondták: daganata operálható. Állítása szerint az első kezelőorvos lekezelően bánt vele, meg is műtötte volna, amin második orvosa – akinél kiderült, hogy az operációra nincs lehetőség, kemoterápiára van szükség – őszintén meglepődött.

Nórát a kemoterápia idején az asztmával és allergiával küszködő gyermekei ápolják, mert azt nem vállalta, hogy a háromnapos kúra idejére befeküdjön a tatabányai kórházba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik