Belföld

Vona Gábor lemondott

A pártelnök Volner Jánosnak adja át a frakcióvezetői posztot.

A Jobbik zárt ajtók mögött zajló kongresszusát Vona Gábor elnöki beszéde nyitotta meg. Ebben bejelentette, lemond a frakcióvezetői posztról Volner János, a párt alelnöke javára. Vona bejelentése nem volt meglepetés a vezetőség számára, frakcióüléseken az elnök többször mondta, erősen gondolkozik a frakcióvezetői poszt átadásáról – mondta el A HírTV helyszíni tudósítójának Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője.

Mérföldkő

Magát az elnöki programbeszédet a szóvivő mérföldkőnek nevezte, egy komoly, felelős pártvezető komoly beszédének. Vona egyéb változásokat is bejelentett, például sok szakmai testület létrehozását szeretné, illetve sokkal több felelősséget és feladatot szeretne “alsóbb szintekre” delegálni – mondta a szóvivő. A párt életében a professzionalizálódás következik, szeptembertől új struktúrával vágnak neki a következő két évnek – tette hozzá.

Vona Gábor beszéde:

Az N1TV felvétele

Leszámolás?

A 14. országos kongresszusát tartja a párt, zárt ajtók mögött zajlik a “leszámolás”. elnöknek egyedül Vona Gábor indult, de a hat alelnöki helyre tizenketten pályáztak, köztük Novák Előd. De jött az elnöki vétó és Novák Előd nem került fel a szavazólapra, Hegedűs Lórántné pedig visszalépett – Novák erről a kongresszus előtt azt mondta, a döntést méltósággal elfogadja, pedig úgy gondolja, egy titkos szavazáson lett volna esélye.

A vasárnapi kongresszusról, az alelnökökkel való leszámolásról itt olvashat részletesen

Ajánlott videó

Olvasói sztorik