Belföld

Beteg kislány nagy álmát teljesítette a Magyar Honvédség

Nárcisz katonai helikopteren szeretett volna repülni, Pápán többszörösen teljesült a vágya.

Szombaton délután a Magyar Honvédség pápai repülőterén minden egy beteg kislány körül forgott – Nárcisz nagy álma ugyanis az volt, hogy katonai helikopteren repülhessen. A Honvédelem.hu beszámolója szerint az Összhaderőnemi Parancsnoksággal a Ments életeket! Alapítvány vette fel a kapcsolatot, az engedélyek pedig villámgyorsan megérkeztek.

Mivel a gyermek egészségi állapota nem tette lehetővé, hogy katonai helikopteren utaztassák, egy kisrepülőgéppel szálltak fel a szentkirályszabadjai volt katonai repülőtérről, ezután pedig Nárciszt az édesanyjával és öccsével átvitték Pápára, ahol egy felújított Mi-24-es helikoptert is kivontattak neki. A kislánynak bemutatót tartottak: egy gépből leereszkedő katona dedikált kendőt adott neki, és a C-17-es teherszállító repülőgép pilótafülkéjébe is bemehetett.

A lelkes kislányt a nemrég felépült repülésirányító toronyba is felvitték. „A hangárban álló katonák arcán mély tisztelet tükröződött egy törékeny kislány iránt, akinek ugyanaz volt a legnagyobb álma, mint nekik: a repülés” – zárja beszámolóját a honvédség hírportálja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik