Belföld

A Nézőpont Intézet szerint a magyar kormánypártok Európában egyedülálló módon őrzik a támogatottságukat

Deák Dániel, az intézet elemzője ellenpéldaként említette Ausztriát, ahol a nagykoalíció támogatottsága zuhanóban van, és az ellenzéki Osztrák Szabadságpárt már több mint 10 százalékkal népszerűbb.

Hangsúlyozta, a Fidesz-KDNP lassan tíz éve vezeti a közvélemény-kutatások népszerűségi versenyét, ezen idő alatt a baloldal nem tudott olyan üzenetet megfogalmazni, amely hosszú távon meghatározhatná a politikai közbeszédet.

A vasárnapi zárva tartás kérdése pár hónapig meghatározó témája volt a szocialistáknak, a kérdés megszűnése után azonban az MSZP továbbra sem talál felkarolható ügyet – mondta Deák Dániel, aki szerint ennek hátterében az állhat, hogy a belső feszültségek miatt nem tudják “egységesen artikulálni” üzeneteiket.

A Nézőpont Intézet elemzője emellett beszélt arról is, hogy a Demokratikus Koalíciót vezető Gyurcsány Ferenc társadalmi elutasítottsága – tíz évvel az őszödi beszéd elhangzása után – továbbra is mintegy kétharmados a felnőtt lakosság körében.

Hangsúlyozta továbbá, hogy Novák Előd kiszorítása a Jobbik elnökségéből a baloldaléhoz hasonló konfliktusokat vetít elő.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik