Belföld

A kutyának sem kellettek az SZDSZ ingatlanjai, elárverezik őket

Az egykori kormánypárt még félmilliárd forintos tartozást is görget maga előtt.

A kijelölt bírósági végrehajtónak egy év sem volt elég arra, hogy értékesítse az egykori SZDSZ akár egy ingatlanát is. A Miniszterelnökség szerint ugyanakkor a közeljövőben várható a még el nem kelt 12 ingatlan árverésének kitűzése.

A szabad demokraták 2010-ben már nem kerültek be a parlamentbe, a rendszerváltó liberális párt több százmillió forint adósságot halmozott fel, ezért került végrehajtás alá összesen 26 ingatlanjuk.

Lázár János miniszter tavaly márciusban azt mondta, hogy addig az SZDSZ 14 ingatlanját értékesítették összesen 211 millió forintért, s további 12 ingatlan vár eladásra.

Ezek becsült értéke akkor 329 millió forint volt, de azóta sem sikerült eladni őket, az SZDSZ tartozása így megközelítőleg 500 millió forint.

Több parlamenti párthoz hasonlóan a szabad demokraták is 2008-ban vettek fel hitelt ingatlanvásárlásra a Magyar Fejlesztési Banktól. A pártnak a pénzintézet csaknem 415 millió forintot folyósított állami kezességvállalással, de a liberálisok nem törlesztettek.

Ez azért furcsa, mert még a Magyar Demokrata Fórum (MDF) utódpártja is fizette hitelét.

A kiemelt képet a Fortepanon találtuk, 1990-ből való, az SZDSZ madarai is láthatóak a fotón. Kép: Várhelyi Iván.

(Magyar Nemzet)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik