Belföld

Közvélemény-kutatás: a magyarok négyötöde kvótaellenes

Nemzeti egység van a kényszerbetelepítés elutasításában, a magyarok párttáborokon átívelően nem kérnek a kötelező betelepítési kvótából - jelentette ki a Nézőpont Intézet elemzője az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

Fodor Csabát az intézet szerdán közzétett közvélemény-kutatási eredményéről kérdezték, amely szerint a magyarok csaknem négyötöde kvótaellenes. Az MTI-nek elküldött összefoglalóban a Nézőpont Intézet felhívta a figyelmet arra, hogy a kvótareferendum időpontja még nem ismert, így a népszavazási hajlandóságot sem lehet pontosan megbecsülni, ezért jelenleg csak annyi mérhető, hogy akár a megkérdezettek 62 százaléka is voksolhat.

Az elemző szerint az állampolgárok jelentős többsége “tisztán és világosan gondolkodik” a bevándorlásról: látják, hogy a folyamat nem állt meg, és egyre inkább érintheti Magyarországot. A migránsok beilleszkedésének problémáiról szólva úgy fogalmazott: nem nagyon volt példa a világtörténelemben tömeges integrációra.

Azt mondta, hogy Magyarország biztonságosabb, mint Németország egyes kritikus települései, ezért “megvalósulni látszik” egy olyan, korábban előre jelzett trend, hogy németek csoportjai Magyarországra települnek át “az iszlamizáció” elől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik