Belföld

Az antidemokratikus erők következő célpontja a szabad sajtó lehet

sarah sewall (sarah sewall, )
sarah sewall (sarah sewall, )

Megírtuk, hogy Magyarországra látogatott Sarah Sewall, az amerikai külügyminisztérium demokráciáért és emberi jogokért felelős államtitkára.

Sewall látogatásakor sorolta a hazánkban jelentkező demokráciával szembeni problémákat, ilyenek

  • az alkotmánybírók kiválasztására vonatkozó jogszabályok megváltoztatása,
  • a választási törvény átírása vagy
  • a választókerületek újrarajzolása.

Az államtitkár a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) székházában tartott, Demokrácia és emberi jogok: közös felelősségünk és kihívásaink című előadása során azt a sötét képet festette, hogy az eddig csak az Alkotmánybíróságot célzó antidemokratikus erők következő célpontja a szabad sajtó lesz – írja a nol.hu.

Ezt arra alapozta, hogy zaklatják az újságírókat és úgy akarják befolyásolni a tartalmat, hogy egy kézben tartják a nagy médiavállalatokat.

Sewall azt mondta, szükségünk van a szabad sajtóra a kormány elszámolásához és az ország állampolgárainak ki kell állnia a független intézmények mellett. A korrupcióról is beszélt, nyomatékosítva, hogy az mennyire káros hatással van a gazdaságra és ideális terep a bűnszövetkezetek számára.

Az államtitkár utalt hazánk és Amerika fontos kapcsolatára, de azt mondta,

Magyarország előtt még hosszú út áll.

Szerinte a magyarok egykori konszolidálódás sokakat inspirált a világban. Figyelmeztetett, hogy a demokráciára nagyon oda kell figyelni, fontos a független bíróság, a szabad választások és a szabad sajtó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik