Szellemtanya lett Torgyán doktor egykori otthonából

A Gellért-hegyre néző Duna-parti épületbe a Városi Gerillák csapata jutott be, és gyönyörű fotókkal tért vissza. Beszéltünk velük és elmesélték, milyen volt Torgyán ereklyéi között sétálni.

A világhírű orientalista, Vámbéry Ármin otthonának egykor helyet adó Belgrád rakpart 24. a Kádár-korban a Hazafias Népfront, majd a Független Kisgazdapárt székházává vált. Az épület évek óta lakatlan, de közben több tulajdonosváltáson is átment, most pedig egy kilencven szobás hotel építését kezdték meg az épületben.

A Városi Gorillák nevű felfedezőcsapat nemrégiben bejutott az épületbe, ott készült fotóikat pedig Facebook-oldalukon tették közzé.

Az épület állapota a képek tanúsága szerint nem túl vészes, bár a Belgrád rakpartra néző homlokzat egy fokkal talán hibátlanabb tereket feltételez, de a még mindig a falak közt bolyongó Torgyán-portrék, néhány rekesznyi, pincében megbúvó Márka üdítő, a gazdátlan mosógép, a korban divatos, fával borított nagyiroda és a sörösdoboz-füzér által alkotott szürreális világ is megér egy misét.

Megkértük a Városi Gorillákat, hogy meséljenek, milyen volt Torgyán egykori otthonában járni, a képek között a dőlt szöveg az ő szavaik.

13227572_377355195721902_4986430648521258793_o
13244230_377355922388496_5601161089299221025_o
13248528_377355402388548_1779247593020870817_o

Egyik este néztük ki az épületet, feltérképeztük a bejutási lehetőségeket és egy hétre rá hajnalban visszamentünk.

13268186_377355032388585_8489862917819662664_o
13244095_377355059055249_3268752409463763313_o

Sikerült bejutni, mert egy hátsó redőny mögött nyitott ajtót találtunk.

13198502_377355215721900_1482859027704917396_o
13244076_377355172388571_7333563750181237285_o

Akkora volt az épületkomplexum, hogy reggel 6-tól délutánig bent voltunk.

13235084_377355119055243_1543545839984771696_o
13248571_377355345721887_1091043240135184280_o

Az épületre az a legjobb szó, hogy nagyon komplex.

13304949_377355082388580_2446450918040984970_o

Pince, tetőtér, panoráma, rejtett lépcső és három lépcsőház is van bent.

13268445_377355839055171_3730757538914272632_o

A portát a bent dolgozó munkások átalakították maguknak hálószobának.

13235422_377355149055240_7335985915412638213_o
13235424_377355952388493_6892296900076506775_o
13254832_377355222388566_7345184744830571618_o
13227727_377355145721907_5923122894423407049_o
13268264_377355949055160_3322235836492838003_o
13247808_377355025721919_2312795351814604575_o
13064646_377355042388584_967468645304095079_o

Rá néhány hétre visszatértünk és már a pincében állt a víz, mert kivágták a városi vízvezetékeket és a csatornát is kiásták a földből.

13235453_377356159055139_5045656348483430781_o
13244148_377355365721885_1732008212596497252_o

Vödrökkel és zacskókkal a lábunkon kellett végigmenni a pincén, hisz gumicsizmával nem készültünk.

13301421_377355379055217_4072016243596121564_o
13227337_377355972388491_905691504594999497_o
13064640_377356115721810_2531782006162728464_o
13254815_377355445721877_2157905228173951137_o
13235285_377355282388560_4933729930559492372_o
13235362_377356149055140_270389985765071846_o

Az FKGP épület melletti telken volt a Belvárosi Ifjúsági Ház, amelyhez egy fedett tanuszoda is tartozott.

13248589_377355442388544_7118282922341284431_o
13301286_377355985721823_5922488743840526959_o
13246196_377355725721849_3045335960733048000_o
13268571_377355722388516_2268586078235814382_o

Ez az épület szocreál stílusban épült és már teljesen ki volt ürítve, így a pártház izgalmasabb volt. A tetejéről látszódott a Szabadság-szobor is.

13268063_377355805721841_5175624708013932032_o

A csapat egy fémtolvaj rendőrségi határozatára, illetve egy hulladéktelepre beadott 65 kiló vörösrézről szóló számlára is rábukkant – utóbbi egy Balaton környéki lomtalanítást jelöl meg a beadott hulladék származási helyeként.

11259801_377355522388536_2738266440455555109_o
13227827_377355542388534_2947804640202932127_o

Reméljük, a hotelprojekt tényleg rendben véget ér, hiszen az épület még bőven menthető, és a Gellért-hegyre nyíló kilátás miatt jó eséllyel a turisták egyik kedvencévé válhatna.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.