Belföld

Három nap alatt több mint négyszáz határsértőt fogtak el

A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint

  • pénteken 167,
  • szombaton 213,
  • vasárnap 77 embert

fogtak el.

Az év első heteiben országosan naponta tíz körül alakult az elfogott határsértők száma, azonban februárban, márciusban és áprilisban is előfordult több olyan nap, hogy kétszáznál is többet tartóztattak föl, húsvét hétfőn idén a legtöbbet, 255-öt. Hétfőtől vasárnapig 876 határsértő ellen intézkedtek a rendőrök, az azt megelőző héten – május 9-étől 15-éig – ez a szám 666 volt.

Az ügyészség és a bíróság migrációval kapcsolatos bűncselekményekről megjelent tájékoztatói szerint az érkező határsértők állampolgárság szerinti összetétele nagyon sokszínű, jelentős számban vannak a magukat

  • afgánnak,
  • szíriainak,
  • pakisztáninak vagy
  • valamely észak-afrikai országból származónak vallók,

de jönnek olyan távoli helyekről is, mint Haiti vagy Srí Lanka.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik