Belföld

A magyar buszgyártó vezetője szerint megtérülne Budapestnek, ha az ő terméküket vennék

Drágább ugyan a Modulo a lengyel konkurenciánál, de többen is férnek el rajta, ráadásul a cég dolgozói Budapesten költik a fizetésüket.

Budapesti érdek is a magyar buszgyártás támogatása – mondta a MABI-BUS magyar buszgyártó anyavállalatának, az Evopro-csoportnak az elnök-tulajdonosa a 3-as metró felújítása miatt kiírt buszbeszerzés kapcsán.

Mészáros Csaba elismerte: az ő csuklós Modulo buszaik négy százalékkal drágábbak ugyan a lengyel Solarisnál, de a magyar járműben többen férnek el, ráadásul a mátyásföldi gyárban dolgozók Budapesten költik el a fizetésüket, így a fővárosnak is megtérülne a beruházás.

Azt is elmondta: a BKV-val közösen, félmilliárd forintot befektetve fejlesztették ki a típust. Ha nem ők nyernek, a BKV-tól negyven főt, a MABI-BUS-tól pedig akár az összes dolgozót is el kell majd küldeni.

Az Egységes Közlekedési Szakszervezet aggodalmának adott hangot amiatt, hogy a metrófelújítás miatt ismét húszéves Ikarus-buszokat kell majd forgalomba állítani. Ha ugyanis a főváros a metrópótláshoz szükséges 150 új busz helyett csak 110-et vásárolhat, a többit a BKV saját flottájából kell biztosítani.

A Fővárosi Közgyűlés csütörtökön rendkívüli ülésen dönthet a járműpótlásról. Két változat közül kell választani, az egyik az új buszok vásárlását, a másik a szolgáltatásmegrendelést irányozza elő. Az előterjesztők – Tarlós István, valamint Bagdy Gábor és Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettesek – az új buszok beszerzése mellett teszik le a voksukat.

Tarlósék szerint a szolgáltatás-megrendeléssel azt kockáztatják, hogy nem kezdődhet el időben a metrófelújítás. Az új buszok beszerzését olcsóbb megoldásnak tartják, és szerintük ez a hároméves pótlási időszak végén a BKV járműflottájának korszerűsítését is szolgálja, valamint nem eredményez a cégnél létszámleépítést.

Az előterjesztésben Solaris Urbino 18 típusú lengyel buszok beszerzését javasolják a BKV forrásainak terhére. Egyúttal felmondanák a BKV és a MABI-BUS között megkötött szerződést, mert erre az előterjesztés szerint a fedezet nem biztosított. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik