Belföld

Hatvanmilliót költöttek a stadionra, de soha nem épül fel

Nagyon úgy néz ki, Kecskemét bukja a stadionfejlesztést, amivel a harmadik ilyen város lesz az országban. De a tervekre azért hatvanmillió forintot elköltöttek.

„Ahogy jelen pillanatban állnak a tárgyalások, nem biztos, hogy a város fel tudja vállalni a stadionfejlesztést. Egyeztettünk az MLSZ-szel, és olyan koncepciót állított fel a szövetség, amely ebből a forrásból nem megvalósítható, és ráadásul egy félbehagyott beruházás lenne, ami további terhet ró a város költségvetésére”, mondta a baon.hu tudósítása szerint Szemereyné Pataki Klaudia polgármester a kecskeméti közgyűlés április végi ülésén a városba tervezett stadionfejlesztéssel kapcsolatban. Egy LMP-s képviselő kérdezett rá, mi lesz a Széktói Stadion sorsa.

A polgármester állítja, még 300 millió forintot kellene hozzátennie az MLSZ igényei szerint a városnak az állam által biztosított 560 millió forinthoz, látja Kecskemét város lehetőségeit és igényeit, „nem tartja jó iránynak a stadionfejlesztés eddigi koncepcióját”.

Az Átlátszó értesülése szerint az MLSZ már jelezte is, hogy nem valósul meg a kecskeméti stadion megújítása, a városházán ezt nem erősítették meg a portálnak.

Az oknyomozó újság kérdésére Takács Valentina sajtófőnök azt mondta,

a támogatási szerződés keretében 200 millió forintot már elutalt az állam a városnak; ebből körülbelül 60 millió forint ment el a tervek elkészíttetésére.

A tervek most asztalfiókba kerülnek, de a sajtófőnök és a polgármester is arról beszélt, hogy a későbbiekben taós pénzekből fejleszthetik a Széktói Stadiont.

A maradék 140 milliót viszont vissza kell fizetni az államnak.

(Átlátszó)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik