Belföld

A Pedagógusok Szakszervezete követeli a kerettanterv bevezetésének elhalasztását

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) követeli, hogy egy évvel halasszák el a szakgimnáziumi és szakközépiskolai kerettantervek bevezetését. Tiltakoznak az ellen is, hogy a szakgimnáziumokban nem tanítanának természettudományos tárgyakat.

A PSZ az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szakgimnáziumi kerettantervek mind a mai napig nem jelentek meg a Magyar Közlönyben. A közismereti kerettantervek közigazgatási egyeztetése megkezdődött, de még nem fejeződött be. A szakképzési kerettantervek közigazgatási egyeztetése pedig még meg sem kezdődött szerintük.

Aggályosnak tartják, hogy emiatt a szakgimnáziumok valóságos tantárgyi struktúrája nem ismerhető meg. Úgy látják, hogy a jogszabályok késői megjelenése miatt nincs elég idő ahhoz, hogy a szakképzésben az új követelményrendszer szerint induljon meg a felkészítés 2016. szeptember 1-én.

A szakszervezet azt követeli, halasszák el egy évvel a kerettantervek bevezetését.

Kitértek arra is, a közismereti kerettantervekből megállapítható, hogy a rendelkezésre álló időkeret jelentős részét az érettségi vizsgára felkészítő 9-12. évfolyamon a szakképzés ismeretanyagának átadására kell fordítani. A törvényi rendelkezések szerint a szakgimnáziumoknak az Országos Képzési Jegyzékben meghatározott számú szakképzési évfolyamuk van. Ezeken kell felkészíteni a tanulót az érettségi vizsga után megszerezhető szakképesítésre. Ezért indokolt, hogy az érettségire felkészítő időszak tanítási óráit döntő mértékben a közismereti tananyag átadására fordítsák, írta a szakszervezet.

A PSZ tiltakozik az ellen, hogy a szakgimnáziumokban ne jusson idő a földrajz, a kémia, a fizika, a biológia és az informatika tantárgyakra, és ennek következtében a tanulók – a gimnáziumba járó tanulókhoz képest – hátrányba kerüljenek a felsőfokú iskolai tanulmányokra történő felkészülésben.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik