Belföld

Nem akarja kifizetni a kormány a közszolgáktól elvett nyugdíjat

24.hu
24.hu

2016. 05. 06. 21:44

Fellebbeztek a strasbourgi döntés ellen. Több ezer ember érintett.

Nem akar fizetni az állam azoknak a nyugdíjra jogosult közszolgáknak, akiket továbbfoglalkoztattak, de közben megvonták nyugellátásukat – írja a Népszabadság. Pedig a strasbourgi emberi jogi bíróság döntése szerint jár nekik a kártérítés, a kormány viszont fellebbezett. Szeptemberre várható ítélet, ha a kormány bukja az ügyet, az négymilliárdos kifizetést jelenthet.

A pert Fábián Gyula kezdeményezte, aki 2012 nyarán nyugdíjasként helyezkedett el a XIII. kerületi önkormányzatnál. A következő évben érvénybe lépett az a törvénymódosítás, ami szerint az ellátás folyósítását szüneteltetni kell, ha az érintett ismét közalkalmazotti jogviszonyba lép. Fábián emiatt a strasbourgi bírósághoz fordult, arra hivatkozott, hogy a módosítás miatt különböző rendelkezések vonatkoznak a köz- és magánszférára, ráadásul a közszférában sem mindenkire érvényes a korlátozás, a parlamenti képviselők vagy a polgármesterek fizetés mellé is felvehetik a nyugdíjukat.

Az állam nem tudott elfogadható magyarázatot adni erre a megkülönböztetésre, így a testület a panaszosnak adott igazat. A bíróság figyelmeztetett arra is, hogy a nyugdíj folyósításának felfüggesztése sérti a tulajdonhoz való jogot, hiszen aki járulékot fizetett, és ezzel jogot szerzett az ellátásra, attól azt nem lehet elvonni.

A kormány viszont fellebbezett, az emberi jogi bíróság egy korábbi döntésére hivatkozik, amelyben elutasították egy román közszolga panaszát, aki hasonlóan járt. Fábián ügyvédje szerint azonban sántít a párhuzam, mert ott arról volt szó, hogy a nyugdíj csak bizonyos jövedelemhatár felett nem jár, és ez a korlátozás ott a közszférában megkülönböztetés nélkül mindenkire érvényes.

Grád András szerint az az érv végképp nem állhat meg, hogy az elmarasztaló ítélet esetén a több ezer érintettnek fizetendő négymilliárd forint megterhelné a költségvetést, mert Magyarország a diszkriminatív jogszabályok meghozatala óta 215 milliárd forintot költött stadionokra, és olimpiát szeretne rendezni.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Beregszász, 2015. március 19.  
Vásárló fizet az egyik élelmiszer áruházban a kárpátaljai Beregszászon, a Bohdana Hmelnickoho utcában 2015. március 18-án. Ukrajnában a nemzeti valuta leértékelődése miatt leginkább az alapvető élelmiszerek drágultak, a hrivnya értékének ingadozása miatt egy napon belül is változnak az árak.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.