Belföld

A DK és a Jobbik összeállt Matolcsy-ügyben, mint a zsíratlan tészta

Jobbik

A Jobbik lemondásra szólította fel Matolcsy Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökét hétfőn.

Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt alelnöke budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: ha ezt a jegybankelnök nem teszi meg, akkor a köztársasági elnökhöz fordul annak érdekében, hogy tegye meg a szükséges lépéseket.

A jobbikos politikus nyilvánvalónak nevezte, hogy az utóbbi hetek botrányai csak a “jéghegy csúcsát” jelentik. Utalt az MNB-s műtárgy- és ingatlanvásárlásokra, amelyeket “tarthatatlan folyamatoknak” nevezett.

Z. Kárpát Dániel kifogásolhatónak tartja az állampapír-vásárlásokat is, értékelése szerint ezzel megszegik a jegybanki finanszírozás tilalmát, és 10 milliárd forintos nagyságrendben “csatornázzák ki” a közpénzt.

Az MNB mintha elfelejtette volna alapfeladatait – összegzett a Jobbik alelnöke, aki szerint a legfelháborítóbb az, hogy a jegybank az alapítványain keresztül a “devizahitelesek pénzét szórja”. Hozzátette: ebből a többletből kártérítési alapot kellett volna létrehozni.

DK

Lemondásra szólította fel Matolcsy Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank elnökét a Demokratikus Koalíció szóvivője.

Gréczy Zsolt hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján a szocialista Tóth Bertalan által a jegybanki alapítványoktól kiperelt és a Népszabadság birtokába jutott iratokra hivatkozott. A nol.hu hétfőn azt írta, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapította Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány (PADA) kuratóriuma Matolcsy György jegybank- és kuratóriumi elnök, valamint egy másik, meg nem nevezett tag együttes döntésére bízta az alapítvány több tízmilliárdos befektetéseit.

Matolcsy György korábban azzal védekezett, hogy a Magyar Nemzeti Bankban általa létrehozott alapítványok önálló jogi személyként önálló döntéseket hoztak a “közfelháborodást kiváltó pénzszórásról”, de kiderült, hogy Matolcsy György hazudott – fogalmazott a DK szóvivője. Annyi már bizonyos, hogy legalább az egyik alapítványnál személyesen döntött a költekezésről, ráadásul az összegek nagy része saját unokatestvére érdekeltségi körébe vándorolt – tette hozzá.

Kiemelte, hogy a jegybankelnök összesen 44 esetben döntött a pénz elhelyezéséről. A milliárdos összegeket a legtöbb esetben Matolcsy György unokatestvérének, Szemerey Tamásnak az érdekeltségébe tartozó Növekedési Hitel Banknál és annak elődjénél, az Evobanknál helyezték letétbe – hangsúlyozta. Ráadásul Matolcsy Györgyöt a dokumentumok szerint mint a PADA kuratóriumi elnökét bízta meg az alapítvány a pénz kezelésével – nyomatékosította mondandóját.

Gréczy Zsolt megjegyezte, hogy a jegybankelnök korábban azzal érvelt, amikor lemondásra szólították fel, hogy az alapítványok önállóan döntöttek. Mivel ez az álláspontja megbukott, most már tényleg semmilyen indok nincs arra, hogy a jegybank elnöke maradjon. A szóvivő egyúttal arra szólította fel Polt Péter legfőbb ügyészt, hogy hivatalból és haladéktalanul indítson törvényességi felügyeleti eljárást az MNB alapítványainak “botrányai” miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik