Belföld

Orbán Viktor a melegházasságról

A miniszterelnök migránsokról, a magyar demokráciáról és a melegházasságról beszélt az Expresso című portugál lapnak.

A kormányfő védelmébe vette Magyarország alaptörvényét, valamint azt, hogy visszautasította a menekültek szétosztási tervét és kerítést építtetett a határon. Álláspontja a migránshelyzetről teljesen eltér az Európai Bizottságétól, nem gondolja, hogy a migráció megoldhatja a demográfiai és gazdasági nehézségeket.

Magyarország a szerb, a horvát és a román határon is védelmezi az EU-t – mondta Orbán Viktor, hozzátéve, hogy ezzel érvényt szerez a schengeni egyezménynek, mégis kritizálják. Emlékeztetett: Magyarország megpróbálta határzár nélkül megoldani a helyzetet, a migránsok azonban ezt “nem fogadták el”, ezért kellett “falakhoz” folyamodni.

A miniszterelnök szerint a migránsok sok biztonságos országon át akarnak haladni, hogy eljussanak Németországba, pedig a nemzetközi jog nem engedi az “á la carte” menekülteket.

Ezeknek az embereknek el kell fogadniuk az első biztonságos országot, amelybe eljutnak. Tiszteletben kell tartanunk a méltóságukat, menedéket kell biztosítanunk nekik, de ez nem jelenti, hogy választhatnak, hová akarnak menni – hangsúlyozta. Schengen 2.0 javaslatának lényege, hogy minden befogadóközpontnak és menekülttábornak az EU-n kívül kell lennie.

Migránsok és terroristák

Van összefüggés a migránsok és a terrorizmus között. Európa hadban áll azokkal az országokkal, még magyar csapatok is harcban állnak Irakban, Afganisztánban… Nincsenek jelen Szíriában, de vannak ott más európai országok. Sokan azok közül, akik ezekben az országokban élnek, ellenségnek tartanak minket, európaiakat, akár tetszik ez nekünk, akár nem

– jelentette ki a miniszterelnök. Ezek az emberek “bosszút akarnak állni” az európai országokon. Fel tudják használni a migránshullámot, ahogy ezt a terroristatámadások már bizonyították – emelte ki. Orbán Viktor leszögezte: a szabad mozgás az EU legfontosabb része, ezért is kell megvédeni a külső határokat.

A miniszterelnök “csak mosolyogni tud” azon, hogy sokan autokratának tartják. Nem ért egyet azzal a véleménnyel, amely szerint Magyarország alaptörvénye csorbítja az Alkotmánybíróság hatáskörét és a legfelsőbb bíróság fölé helyezi az Országgyűlést.

Egy alma nem kérheti, hogy hívják körtének

Orbán Viktor szerint a kereszténység olyan hagyomány, amelyet tiszteletben kell tartani, mert nélküle “nem éltük volna túl az elmúlt ezer évet”. “úgy véljük, hogy egy nemzet alapja a család, és ezt védeni kell. Világossá tesszük azt, hogy csak egy férfi és egy nő házasodhat össze és alapíthat családot.” (…) A Polgári törvénykönyv szerint (…) a homoszexuálisok “csinálhatnak, amit akarnak, de nem köthetnek az állam által elismert házasságot – mondta a miniszterelnök.

Egy alma nem kérheti azt, hogy hívják körtének. (…) Ha egy ember egy másikkal él együtt és nem akarnak gyerekeket, nem ápolja a több ezer éves magyar hagyományt, amelynek értelmében a férfi és a nő házasodik. Ha egy férfi és egy nő együtt él, összeházasodik, gyerekeik születnek, ezt hívjuk családnak. Ez nem emberi jogi kérdés, hanem nevén nevezzük a dolgokat

– jelentette ki Orbán Viktor. Magyarországon már négy éve elfogadták az alaptörvényt, és az emberek elégedettek. Senki sem akar változtatni a szabályokon, vagyis az alkotmány jól működik – mondta a miniszterelnök az interjúban.

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: MTI/Kovács Tamás)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik