Belföld

Tóbiás: meg kell szüntetni az MNB-alapítványokat

Az MSZP elnök-frakcióvezetője a szentendrei piacon Korózs Lajossal közösen tartott sajtótájékoztatón.

Tóbiás József úgy fogalmazott: az alapítványok arra szolgáltak, hogy rajtuk keresztül eltűntessék azt a 263 milliárd forintot, amelyet a devizahitelesek és a forintosítás mentén bezsebelt az MNB. Véleményvásárlásra, a saját elitjük finanszírozására használták fel a közpénzt az alapítványok. Építőipari cégeket, Fidesz-közeli vállalkozásokat, valamint az elektronikus médiában véleménynyilvánítást befolyásoló adásvételi szerződést is támogatott a jegybank – mondta.

Az a cég, amelyik később megvásárolta az Origót, hamarabb kapta meg az MNB támogatását, mint hogy az adásvételt megkötötte volna. “Világosan látszik, hogy az MNB megvásároltatta ezen a cégen keresztül ezt a médiafelületet” – mondta. Az ellenzéki politikus szerint ennek a pénznek a költségvetésben van a helye, amit az egészségügyre, az oktatásra és a szociális területre kell fordítani. Az MNB vezetőjének pedig az lenne a feladata, hogy átlátható és szabályozott pénzügyi folyamatok legyenek Magyarországon.

Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának elnöke szerint Orbán Viktor és kormánya a minimum szintre szűkítette több mint 4 millió magyar állampolgár életszínvonalát, és közülük 900 ezer nyugdíjas a létminimum alatt kényszerül élni. Szavai szerint ezek az idős emberek gyűlölik, hogy nekik 0,9 százalékos nyugdíjemelés jár, miközben Matolcsy György ötmillió forintos fizetést kap, Andy Vajna adózatlanul naponta milliókat keres, a Posta vezérigazgatójának pedig 70-80 millió forint lehet az éves jövedelme.

A 0,9 százalékos nyugdíjemelés egy baleseti járadékos esetében havi 200, az árvaellátás esetében 230, az özvegyi nyugdíjnál 617, a rokkantjáradék esetében 300, a házastársi pótléknál pedig 130 forint emelést jelent átlagban, ami megalázó és elfogadhatatlan – mondta a szocialista politikus.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik