Belföld

Matolcsy “könyvére” 68 millió forint közpénzt költöttek

A titkárnője írta gazdasági miniszteri tevékenységéről.

Az Alkotmánybíróság döntése alapján az MNB mind a hat pártalapítványa nyilvánossá tette azokat az 5 millió forint feletti egyszeri, vagy támogatási szerződéseket, amelyeket 2016 március 31-ig kötött.

Ebből kiderül, hogy a Vs.hu és az Origo kiadója, a New Wave Production, New Wave Media és a cégcsoporthoz tartozó, We Love Budapestet és We Love Balatont kiadó We Love Publishing összesen 642 millió forintot kapott a jegybank alapítványaitól.

De van más is. Szemerey Tamás, Matolcsy György unokatestvére, akihez fenti New Wave is kötődik, nemcsak tartalomért, hanem rendezvények szervezéséért is bőven kapott közpénzt: a Brain Bar szervezésére például mintegy harmincmillió forintot – írja a 444.hu.

Szemerey egyik cégétől, a Bankonzult Kft.-től pedig mind a hat alapítvány megrendelte ugyanazt a „Hazai és globális gazdasági és pénzügyi trendek” című elemzést nyomatott formában, egy példányban, egyenként havi 750 ezer forintért.

Évi 54 millió forintunkba kerül, hogy Matolcsy alapítványaihoz eljussanak a Matolcsy unokatestvérének cégénél készült elemzések.

Wiederman Helga, a jegybankelnök titkárnője Sakk és póker címmel írt könyvet Matolcsy György gazdasági miniszteri tevékenységéről. A könyv kiadására, cseh, lengyel, román, ukrán fordítására, hirdetési kampányra összesen 68 millió forint jutott közpénzből.

(Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik