Belföld

Párizsi klímaegyezmény: Áder javaslatokat tett az ENSZ előtt

Az emberiség legnagyobb kihívása, hogyan lehet az energiát tárolni – mondta a köztársasági elnök New Yorkban.

Javaslatokat tett Áder János az ENSZ New York-i székházában a párizsi klímavédelmi egyezményben megfogalmazott célok mielőbbi eléréséért, miután aláírta a dokumentumot.

Úgy vélte, annak a tíz országnak, amely a legtöbb üvegházhatású gázt bocsátja ki, mielőbbi konzultációt kell kezdenie arról, hogy hogyan tudják a korábbinál nagyobb mértékben, és gyorsabb ütemben csökkenteni kibocsátásukat.

Azt is javasolta, hogy haladéktalanul fejezzék be a tárgyalásokat a légiközlekedés kibocsátás-csökkentéséről, a tengeri hajózás esetében pedig mielőbb meg kell kezdeni ezeket az egyeztetéseket, különben 20-30 év múlva a mostani háromszorosára nő a kibocsátás.

Kitért arra is, hogy az emberiség legnagyobb kihívása, miként lehet az energiát tárolni. Azt javasolta, hogy a G20-ak az OECD támogatásával gyorsítsák fel az erre vonatkozó kutatásokat, hogy hatékony, biztonságos, olcsó és fenntartható megoldás szülessen az energiatárolásra.

„Vannak országok, amelyek lassítani akarják a párizsi megállapodás végrehajtását” – mondta Áder, hozzátette ugyanakkor, hogy az Egyesült Államok és Kína másfél éven belül már a harmadik megállapodást kötötte meg, és még az idén életbe lépteti az egyezményt. Ugyanakkor a földfelszíni hőmérséklet gyorsabban emelkedik, mint akárcsak Párizsban is gondolták volna – jelentette ki, hozzátéve, hogy jó hír viszont, hogy tavaly az energiatermeléshez kapcsolódó kibocsátás stagnált.

„Mióta ember él a Földön, soha nem volt ilyen magas a légköri széndioxid koncentrációja” – fogalmazott, de megállapította, hogy tavaly kétszer annyi tőkét fektettek be a megújuló energiaforrásokba, mint a fosszilisokba.

Magyarországgal is példálózott: „még soha nem fordult elő, hogy egyetlen nyáron ötször kellett hőségriadót hirdetni” – jelentette ki. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik