Belföld

Megváltozhat a hátrányos helyzetű munkavállalók foglalkoztatottsága

  Évente több mint 30 ezer megváltozott munkaképességű ember foglalkoztatása valósulhat meg.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára szerint 2013-tól 30 500 megváltozott munkaképességű ember foglalkoztatása valósulhat meg.

Rétvári elmondta, hogy a kormány kiemelt hangsúlyt fektet arra, hogy növelje a hátrányos helyzetű munkavállalók foglalkoztatási szintjét. Ennek érdekében  például 2012-től már bevezették a megváltozott munkaképességű emberek orvosi vizsgálatát és szociális szempontú minősítését is. Valamint megjelent a rehabilitációs kártya is, amely alapján a munkáltató 27 százalékos adó alóli kedvezményt vehet igénybe a megváltozott munkaképességű munkavállaló foglalkoztatásának teljes időtartamára. A kártya bevezetése óta folyamatosan nő a foglalkoztatottak száma.

A megváltozott munkaképességű emberek beilleszkedését az alternatív munkaerő-piaci szolgáltatók is segítették, akik pályázat útján nyertek támogatást. A költségvetésből ez 2013-ban és 2014-ben is 720 millió forint, 2015-ben pedig 360 millió kifizetését jelentette.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik