Belföld

Egyedülálló anyát lakoltatna ki a DK-s önkormányzat

Gyurcsány Ferenchez és a pártvezetéshez fordult A Város Mindenkié csoport. A pártprogramban mintha más szerepelne, mint amire most készülnek.

Nyílt levélben fordult a Gyurcsány Ferenchez és a Demokratikus Koalíció vezetéséhez A Város Mindenkié Csoport, mert a párt jelöltjeként megválasztott döntéshozók elrendelték egy mélyszegénységben élő család kilakoltatását egy XV. kerületi önkormányzati bérlakásból. A civilek úgy látják: a kilakoltatás megelőzése a párt felelőssége is.

Nem erről volt szó a pártprogramban

A csoport elfogadhatatlannak tartja, hogy Magyarországon az állam és az önkormányzatok nem biztosítanak megfelelő védelmet a rászorulók számára, hogy elkerüljék lakhatásuk elvesztését. Szerintük az önkormányzatok akkor is kilakoltatáshoz folyamodnak, amikor azt el lehetne kerülni, és ahelyett, hogy a hajléktalanság ellen küzdenének, hajléktalanná teszik volt bérlőiket.

A Város Mindenkié emlékeztet a DK „Sokak Magyarországa” című programjára, amelyben azt írják: elkötelezettek az „emberhez méltó lakhatás” eszméje mellett. Az is szerepel a programban, hogy hazánkban ma a szegénység, a szociális biztonság hiánya jelenti az egyik legsúlyosabb problémát, a jelenlegi kormány pedig nem segít a szegénység mérséklésében, felszámolásában.

Pénteken mégis az a XV. kerületi önkormányzat tervez kilakoltatni egy rászoruló, két gyermekét egyedül nevelő anyát, amelyet a DK jelöltjeként megválasztott Hajdu László polgármester vezet, és az ügyben illetékes alpolgármester, Németh Angéla is a párt támogatásával indult a választáson.

Esélyt sem adtak a családnak

A kilakoltatás előtt álló anya egy korábbi önkormányzati bérlakással kapcsolatban, még évekkel ezelőtt halmozott fel jelentős tartozást, ezért kérte, hogy kisebb lakásba költözhessen. Mostani bérlakásával kapcsolatban nincs hátraléka, és korábban felhalmozott tartozásának törlesztését is vállalta, az önkormányzat mégis elzárkózott attól, hogy esélyt adjon a családnak.

A jelenlegi helyzet tehát az, hogy holnap a Demokratikus Koalíció jelöltjeként megválasztott politikusok döntése nyomán fognak kilakoltatni egy mély szegénységben élő egyedülálló anyát és két gyermekét, hosszú időre – talán örökre – megfosztva őket attól, hogy saját otthonuk lehessen

– írja A Város Mindenkié csoport, figyelmeztetve a DK-s politikusokat: „ennek az erkölcsi botránynak az elkerülése az Önök felelőssége is”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik