Belföld

Gallóné: Gyurcsány legalább aláírta a válaszlevelet

Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke szinte semmi biztosat nem tudott mondani a mai sztrájkkal kapcsolatban a Népszabadságnak. Mint írták, a szakszervezet kedd este még nem rendelkezett adatokkal arra vonatkozóan, hogy hány iskola hány pedagógusa vesz részt a tiltakozásban.

A szakszervezeti vezető emlékeztetett: utoljára hétfőn tárgyaltak a kormánnyal, akkor egy újabb kérdésben, az állami intézményfenntartó ügyében sikerült közelíteni az álláspontokat. A 25 pontos követelésük közül azonban háromban – a kötelező óraszám, a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítők, például a dajkák, többletjuttatása és a minőségi bérpótlék ügyében – távoli még a megegyezés.

Kék szalagokkal lassítják a forgalmat

A lap megkérdezte az országosra tervezett “öt perces leállásról” is Galló Istvánnét, aki erről sem közölt konkrétumokat, csak annyit, hogy már több ágazat is jelezte, hogy támogatja a megmozdulást. Szerdán forgalomlassító akciót szervez a Magyar Szakszervezeti Szövetség közlekedési tagozata, a Dózsa György úttól a Ferenciek teréig haladnak kék szalagokkal, lassú tempóban, rendőri kísérettel.

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma délre, az ötös téren álló Eötvös József szoborhoz szervez szolidaritási találkozót azoknak, akik támogatják a Pedagógus Sztrájkbizottság és a Szociális Ágazati Sztrájkbizottság követeléseit.

A PSZ elnöke a Magyar Nemzet szerdai lapszámában megjelent interjúban arra panaszkodott, hogy bár többször is írtak a miniszterelnöknek, sohasem kaptak közvetlen választ, Orbán Viktor még arra sem vette a fáradságot, hogy saját maga szignózza a választ. Ezzel szemben

Gyurcsány Ferenc is kapott levelet anno a Pedagógusok Szakszervezetétől , de ő azért vette a fáradságot, hogy aláírja a válaszlevelet.

A tanársztrájk részleteiért, háterréért olvassa el összegző cikkünket itt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik