Belföld

Tovább rohad a 3-as metró, drágul a 4-es

hármas metró (Array)
hármas metró (Array)
A 3-asnál csúszhat az alagút felújítása, a 4-esnél meg az alagútfúrónak adott igazat a bíróság.

A főváros által készített belső ütemterv szerint idén mégsem kezdődhet el az alagút rekonstrukciója. Tarlós István októberben még úgy vélte, nincs ok a 2018 végi átadás módosítására, de a Népszabadság információi szerint már a a főváros közlekedési cégénél sem bíznak abban, hogy 2019 ősze előtt a munka befejeződik. A lap szerint csúszásban van a szerelvények felújítása is. Az állam arra egy fillért se adott, az önkormányzatnak kell azt saját forrásból, hitelből fedeznie.

A főpolgármester már hónapokkal ezelőtt is gyors kormányzati döntésekre várt, hiszen a kivitelezési szerződést is csak akkor köthetik meg, ha a fedezet a főváros rendelkezésére áll. A 137,5 milliárdos keretről a kormány már döntött, de még meg kell egyeznie az EU-val. Brüsszel vélhetően nem adná oda a teljes összeget, ezért a fejlesztési tárcának még forrásokat kell keresnie. Az is felvetődött, hogy uniós pénz nélkül csak részlegesen újítanák fel a pályát.

Még drágább a 4-es metró

Csaknem négymilliárd forintot kell fizetni a metróalagutat fúró cégnek egy jogerős bírósági döntés nyomán, pedig a Világgazdaság szerint legalább 800 milliót meg lehetett volna spórolni, ha pereskedés helyett inkább kiegyeznek a Bamco Kkt.-val. A lap úgy véli, a számla duzzadhat, mert a Bamco összes követelése mintegy 30 milliárd, eddig a bíróság 8,2 milliárd forintot ítélt meg, de a perek többsége még hátravan.

A főváros négy éve 67,5 milliárd forintot különített el a vitás ügyekre, ennyire becsülték a vállalkozói követelések maximális összegét. A jogviták kódolva voltak, hiszen már a 2010-es számvevőszéki jelentés is írt arról, hogy az engedélyek megszerzésének késése miatt több mint féléves csúszással indult az alagútfúrás, ezért dőlt az összes szerződés határideje. A teljes káoszban a megrendelő a szerződéses határidő csúszása miatt kötbért, a kivitelezők a megrendelői mulasztás miatt kártérítést követelhetnek – írja a Világgazdaság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik