Belföld

Kitiltási botrány – volt Századvég-vezetővel folytatódott a vesztegetési per

Heim Péter szerint normális ember nem mond olyan hülyeséget, hogy kétmilliárdért el tudná intézni az étolaj áfa-csökkentését.

Kedden folytatódott a kitiltási botránnyal kapcsolatos büntetőper. A vád szerint Tábor Viktor vállalkozó azt mondta a Bunge Zrt. amerikai érdekeltségbe tartozó étolajgyártó lobbistájának, Torba Tamásnak, hogy Heim Péter és a Századvég azt üzente, kétmilliárd forintért el tudják intézni, hogy a kormány csökkentse az étolaj áfáját, és a NAV ne fizessen vissza a Bunge versenytársának, a Glencore-nak 16 milliárd forintnyi áfát – idézi fel az Index.

Az ügyészség azzal vádolta meg Tábort, hogy századvéges kapcsolatokat hazudott magának, ezzel akarta korrumpálni a Bunge-t.  Hétfőn meghallgatták Tábort és Torbát is, a vádlott tagadta az ellene felhozottakat.

Kedden tanúként hallgatták meg D. Horváth Gábort, a Magyar Nemzet főszerkesztőjét, aki az áfa-csalásokkal kapcsolatos cikkekhez kérte Torba közgazdász szakértői segítségét, valamint Kocsis Csabát, a Comprad Kft. nevű kommunikációs ügynökség vezetőjét, ahol Torba Tamás dolgozik, és amely szerződésben áll a Bunge-val. Tábor Viktort egyikük sem ismeri, viszont szavahihető, megbízható embernek tartják Torbát.

Kocsis azt vallotta, hogy Torba rögtön az után felkereste, hogy találkozott Tábor Viktorral. Vacilláltak, hogy továbbítsák-e a megvesztegetésre irányuló üzenetet a Bunge-nak, végül úgy döntöttek, hogy megteszik, de azt is jelzik, hogy szerintük ez elfogadhatatlan. Torba értesítette az amerikai nagykövetséget is, mielőtt a Bunge-tól érkezett volna jelzés a korrupciós ajánlat miatt, valamint megkereste a Glencore magyarországi vezetőjét, hogy megkérdezze, tényleg 16 milliárdos áfa-visszaigénylése van-e a cégnek, amit megerősítettek számára.

Heim Péter, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. volt vezetője is tanúként vallott. Tagadta, hogy ismerné Tábor Viktort vagy Torba Tamást, és azt mondta, a Bunge-ról is csak annyit tud, hogy étolajat forgalmazó nagy amerikai cég. Arra a kérdésre, hogy mondott-e valakinek olyat, hogy kétmilliárd forintért el tudja intézni az étolaj áfájának csökkentését, vagy hogy stratégiai szerződést kössön a céggel a kormány, azt felelte: „ilyen hülyeséget normális ember nem mond”.

Azt mondta, arról sem tud semmit, hogy a Századvégnek van-e köze a kormány stratégiai megállapodásaihoz, csak azt tudja, hogy a cég adott tanácsot a Tescónak egy ilyen megállapodással kapcsolatban. Amikor a kitiltási botránnyal kapcsolatba hozták a nevét, e-mailben érdeklődött az amerikai nagykövetségnél, de nem árulta el, mit válaszoltak neki. Azt mondta, utoljára 2014-ben volt az Egyesült Államokban, de tagadta, hogy a kitiltottak között lett volna. Tábor Viktor vádlott viszont azt állította: ő látta Heim nevét a kitiltottak közt a követségen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik